2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Rózsa Miklós a filmzenekirály 03:00

Belföld

Németh Szilárd: Egyértelmű amit letettünk az asztalra

A magyar határvadászok magas szinten látják el a feladatukat, 24 órán belül az összes honvéd a határon lesz, ha szükséges – mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára csütörtökön a Magyarország élőben című műsorban a Hír TV-n.

  • Németh Szilárd: Egyértelmű amit letettünk az asztalra

A Honvédelmi Minisztérium államtitkára, hogy Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor – aki a napokban az EU-csúcson vett részt – már régen megtette a javaslatot a probléma megoldására.  „A magyar miniszterelnök másfél évvel ezelőtt világossá tette, hogy miről döntöttek a magyarok, azóta ezt alkotmányba is tettük” – nyilatkozta Németh.

Az államtitkár két nagyon fontos dolgot említett: az egyik, hogy Magyarországra nem lehet betelepíteni bevándorlókat; a másik, hogy Európa határait meg kell védeni a migránsoktól. Utóbbival kapcsolatban örömmel nyugtázta, hogy a magyar határvadászok nagyszerűen dolgoznak.

„A magyar határokon hazájukat szerető magyar rendőrök és határőrök dolgoznak, kiválóan látják a feladatukat. Ha szükséges, 24 órán belül az összes honvéd a határon lesz” – mondta Németh, aki úgy gondolja, a magyarok a szárazföldön, az olaszok a tengeren bizonyították be, hogy meg lehet védeni a határokat. „Azóta itt nincsenek próbálkozások. Egyértelmű amit letettünk az asztalra, csak a vak nem látja” – jelentette ki az államtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Így riogat Pikó András + videó

Így riogat Pikó András + videó

A VIII. kerületi baloldali polgármester valótlanságokat állít az Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztésével kapcsolatban - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté kiemelte: Pikó András a 2019-es kampányát is hazugságokra alapozta, ezt ismételné meg idén is.
Emlékük legyen áldott + videó

Emlékük legyen áldott + videó

A Parlamentben is megemlékeztek a holokauszt magyarországi áldozatairól. 1944-ben ezen a napon, április 16.-án kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. A Mazsihisz elnöke emlékeztetett, a zsidókat ma Izraelben érő véres támadások után ismét magasra csapott az antiszemitizmus lángja a világban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!