2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Nem tudni, kik tárgyaltak a menekültügyi hivatalban

Hír TV

2018. január 12., péntek 13:33, frissítve: szombat 17:57

Nem tudni pontosan, hogy név szerint kik tárgyaltak a letelepedési kötvényprogramról a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalban – tudta meg a Hír Televízió közérdekűadat-igénylés után. A hivatal írásos válaszában csak annyit közölt, hogy meghívásukra 2016-ban és 2017-ben három alkalommal ültek le öt forgalmazóval tárgyalni, de jelenléti ívek nem készültek, így nem tudni, hogy a vállalkozásokat kik képviselték.

A letelepedésikötvény-programot 2013-ban indították el Magyarországon. Az akkor Rogán Antal vezette gazdasági bizottság pályáztatás nélkül választotta ki azokat a többnyire offshore-hátterű cégeket, amelyek jogot kaptak a kötvények árusítására. A konstrukcióval csaknem 20 ezren juthattak magyar állampolgársághoz.

Talán még maguk a fideszesek sem tudják, ki vett részt az üléseken, legalábbis Kovács László szerint. A korábbi külügyminiszter a Hír TV online megkeresésére arra is felhívta a figyelmet: az Orbán-kormány igen „rejtélyesen” intézi az ügyeit, a kötvénybiznisz körül pedig még több a kérdőjel. „Ez igen sajátos dolog. Korábban a minisztériumban például meg volt szabva, hogy mikor és kik dönthetnek bizonyos ügyekben, és erről minden alkalommal be kellett számolni a kormányfőnek. Két kormányban is külügyminiszterként tevékenykedtem, és mindig megvolt a tárcánál, hogy kik jönnek a megbeszélésre” – emlékeztetett a Horn- és Medgyessy-kormányok tárcavezetője, aki szerint „talán az egész kiötlője, Rogán Antal tudhatja, hogy kik voltak jelen”. Hozzátette, a mostani hírek is bizonyítják: a kormány közelében sok háttéralku köttetik, amelyet igyekeznek eltitkolni a nyilvánosság elől.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!