2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Nem érti, miért szúrta halálra a terhes prostituáltat

Nem tudtak megegyezni a tarifában, ezért kellett meghalnia az állapotos prostituáltnak 2012 őszén. Az emberöléssel vádolt férfi büntetőpere csütörtökön kezdődött a Kecskeméti Törvényszéken. A vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését, tettéért akár 15 év börtönt is kaphat.

Bilincsben, vezetőszáron kísérték be a 36 éves, városföldi férfit a tárgyalóterembe. A vádirat szerint egyetlen késszúrással ölte meg az öt hónapos terhes nőt, mert a szexuális szolgáltatásáért nagyobb összeget kért, mint amiben előzőleg megegyeztek. „Mellbe szúrta Tímeát. A sértett kiugrott a gépkocsiból, azt mondta a vádlottnak, »mit csináltál velem, terhes vagyok«.

A 20 éves kecskeméti nő a szívét és tüdejét ért késszúrás következtében halt meg. „A vádlott még az éjszaka elmesélte feleségének tettét, megmutatta a véres kést, majd azt elmosta és elrejtette” – tette hozzá az ügyész.

A férfit a gyilkosságot követő néhány napon belül elfogta a rendőrség, kihallgatásakor beismerő vallomást tett. „Ő nagyon-nagyon megbánta azt a cselekményt, és igazából a mai napig nem tudja megmondani, hogy mi volt az a motiváció, ami miatt ezt elkövette. Azt tudni kell, hogy ő egy – mind ez idáig – büntetlen, háromgyermekes, tisztességesen dolgozó családapa volt” – közölte Mihó Ferenc, O. Frigyes védője.


A büntetőper zárt ajtók mögött folytatódott. Ítélethirdetés február 6-án várható.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Magyar Péter tovább fokozza + videó

Magyar Péter tovább fokozza + videó

Nem blokkolták az internetet Magyar Péter rendezvényén - közölte a rendőrség. Azt is hozzátették: a politikus által közzétett fotókon nem egy internet korlátozására alkalmas eszköz látható, hanem egy szolgálati rádiókészülék.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!