2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Belföld

Nem tartóztatta le a bíróság az ablakon kiugró fiatal dílerét, az ügyészség fellebbezett

A bíróság elrendelte - nem végleges végzésében - annak a férfinak a bűnügyi felügyeletét, aki a megalapozott gyanú szerint eladta a kábítószert azoknak a fiataloknak, akik közül az egyik a közelmúltban kizuhant egy ablakon. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.

  • Nem tartóztatta le a bíróság az ablakon kiugró fiatal dílerét, az ügyészség fellebbezett

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felderítő főosztályának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján az ügyről elmondta, kábítószer hatása alatt állt az a 17 éves fiú, aki vasárnapra virradó éjjel kiugrott Budapesten egy I. kerületi lakás ablakából. Balotai Attila közölte, a fiú állapota válságos, a dílert, akitől a bulizó fiatalok a kábítószert vásárolták, csütörtök délelőtt elfogta a rendőrség.

A Fővárosi Főügyészség szombaton azt közölte az MTI-vel, a nyomozó hatóság előterjesztése alapján a kerületi ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, mivel megalapozottan feltehető, hogy a férfi - szabadlábon hagyása esetén - megszökne, jogellenesen befolyásolná a bizonyítást és hasonló bűncselekményt követne el.

A bíróság szombaton megállapította, hogy a gyanú megalapozott, és fennáll a szökés-elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye, a bizonyítás megzavarása azonban nincs veszélyben.

A bíróság a gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el Budapest területére, nyomkövető eszköz viselésével.

Az ügyészség fellebbezett, mivel az ügy és a terhelt személyi körülményei alapján kizárólag a letartóztatást tartja az egyedül alkalmazható kényszerintézkedésnek.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!