2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 05:00

Belföld

Nem manipulált a végső őszödi jelentés

Nincs harmadik őszödi jelentés, a korábban nyilvánosságra hozott két titkosszolgálati dokumentum hitelességét pedig a szocialisták sem kérdőjelezték meg a parlament nemzetbiztonsági bizottságában.

Az MSZP cáfol rá választási szövetségesei korábbi állításaira az őszödi beszéd ügyében. A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke is elismerte, hogy nem manipulálták a kiszivárogtatásról szóló titkosszolgálati jelentéseket. A Fidesz szerint a testület rendkívüli ülésén az is egyértelművé vált, hogy harmadik összefoglaló jelentés nincs.

Nincs harmadik összegző jelentés az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról – ezt a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülése előtt elmondta a sajtónak az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója. Az ülés összehívását a fideszes Kocsis Máté kezdeményezte, miután Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc is azt állította, hogy a titkosszolgálat a harmadik jelentést nem hozta nyilvánosságra. „Szeretnénk tisztázni, hogy a nyilvánosságra hozott, Őszöddel kapcsolatos jelentés maradéktalan-e, és azt gondolom, hogy ki fog derülni, hogy a Gyurcsány Ferenc által elmondottak, megfogalmazott állítások valótlanok” – mondta korábban Kocsis Máté.

Az ülésre Gyurcsány Ferenc is elküldte az emberét. Vadai Ágnes a testület elnöke volt, amíg az MSZP-t erősítette. De bizottsági tagsága megszűnt, amikor kilépett a szocialista párt frakciójából és összeállt Gyurcsány Ferenccel. Bár a dossziékba nem nézhetett bele, feltételezését megosztotta a sajtóval: „Nagy valószínűséggel nem teljes dossziét kapott meg a nemzetbiztonsági bizottság…”

A nyilvánosságra hozott jelentések hitelességét a két és fél órás ülés után a bizottság szocialista elnöke sem vonta kétségbe. „A rendelkezésre álló iratok alapján manipulációnak semmilyen gyanúja nem merült fel. A rendelkezésre álló iratok alapján megállapítást nyert, hogy az az összefoglaló jelentés, amelyről beszélünk, valamennyi irat ismeretében készült. Azt én nem tudom megállapítani, hogy bármilyen későbbi irat vagy jelentés készülhetett-e. Ennek nyomát a rendelkezésre álló iratok alapján nem lehetett fellelni” – fogalmazott Molnár Zsolt

Kocsis Máté szerint egyértelmű, hogy nincs harmadik jelentés. A fideszes politikus hangsúlyozta, hogy az őszödi beszédet nem Orbán Viktor mondta el, hanem Gyurcsány Ferenc. „Azért kell óvatosan nyilatkozniuk nekik is ebben az ügyben, hogy ha netán egyszer kiderül, hogy valójában kik is álltak a zavargások mögött, valójában mi történt, kinek állt érdekében elterelni a közvélemény figyelmét az akkori kormányzati megszorításokról, akkor lehet, hogy meglepő eredményekre jutnánk” –vélekedett Kocsis Máté.

A titkosszolgálati dokumentumokat a nemzetbiztonsági bizottság tagjai két hétig tanulmányozhatják az Alkotmányvédelmi Hivatalban.

22 dokumentum hiányzik?

A Népszabadság értesülése szerint az őszödi aktákból 22 dokumentum hiányzik. A Belügyminisztérium fegyelmi eljárást indított. Az iratok eltűnését már az előző kormányzati ciklusban jelezte a titkosszolgálat illetékes főosztályvezetője feletteseinek, de akkor nem indult vizsgálat. A lap úgy tudja: olyan részjelentésekről, feljegyzésekről és szakértői anyagokról van szó, amelyekben több név és részletesebb következtetések szerepelnek, mint a nemrégiben nyilvánosságra hozott összefoglaló jelentésekben. Az újság forrása valószínűnek tartja, hogy a dokumentumok eltüntetése az iratokban szereplő személyek leplezését szolgálta.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!