2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Nem kéri vissza az LMP Szél Bernadett mandátumát

Nem volt előjele Szél Bernadett távozásának – az LMP társelnöke szerint. Keresztes László Lóránt azt mondta: nem várják el Szél Bernadettől, hogy visszaadja parlamenti mandátumát, és biztosak abban, hogy érdekeik nem fogják keresztezni egymást. A társelnök azt nem árulta el, hogy a párt október 20-i kongresszusán ki lehet az új női társelnök.

  • Nem kéri vissza az LMP Szél Bernadett mandátumát

Elvileg kilenc fővel alakult meg az LMP új frakciója májusban, gyakorlatilag azonban Hadházy Ákos nem tett esküt az alakuló ülésen, csak június elején, három héttel később viszont kilépett a párt frakciójából.

„Az egyáltalán nem megszokott még a magyar politikában sem, hogy egy párt a sajátjait bünteti ilyen módon ország-világ előtt, és én ezt nem is tudom elfogadni. Ezzel nem tudok azonosulni, nincs más eszközöm, ez az egy eszközöm van, a lemondás” – Szél Bernadett augusztusban csak a társelnökségről mondott le, miután ő is szigorú büntetést kapott a párt etikai bizottságától. Hétfőn pedig azt is bejelentette: kilép az LMP-ből és a párt parlamenti frakciójából is. Követte őt Szabó Szabolcs is, Csepel–Soroksár egyéni képviselője is.

„Én kifejezetten sajnáltam, hogy elment Bernadett, de nekünk az a dolgunk, hogy tovább menjünk azon a politikai úton, amit ez a párt már az alapításakor meghirdetett és amelyik politikai vállalást – amikor a párt nehéz helyzetben volt – a választók honorálták azzal, hogy újra és újra lehetőséget adtak azzal, hogy parlamenti pártként működjünk. Nagyon sokan keltették már az LMP halálhírét. Annak akinek halálhírét keltik, az sokáig él” – mondta a társelnök.

Szerdán már csak a hattagú frakció érkezett a parlamenti sajtótájékoztatóra, demonstrálni az egységet. Igaz Hohn Krisztina, a Gémesi György vezette Új Kezdet tagja hozzátette: az Új Kezdet elnöksége dönti el, hogy tagja marad-e az LMP frakciónak.

„Amennyiben az Új Kezdet Párt elnöksége másként dönt és azt tűzi ki célul, hogy én innen kiüljek, akkor kifogok, ez a lényeg. De én jól érzem magam, de ezt még szabad, tehát nem értem, hogy mi baj lenne ezzel. Jól érzem magam köztük, én úgy érzem, hogy jól együtt tudunk dolgozni, soha semmiben nem akadályoztak engem, csak azt kell megérteni, hogy egy másik párt tagja vagyok és pont” – mondta Hohn Krisztina.

Ha Hohn Krisztina is távozik, akkor az LMP frakciója a minimális létszámra, öt főre csökken. Közben a párt két hét múlva választ új női társelnököt, jelöltekről azonban egyelőre nem hallani.

„Az etikai bizottság döntése engem is sújtott, 2 évre el vagyok tiltva a párt vezető tisztségeitől” – mondta Schmuck Erzsébet, aki így nem indulhat a posztért.

Az etikai bizottság döntései több párttagnál is kiverték a biztosítékot, így Keresztes László Lóránt is támogatja, hogy több ponton módosítsák a párt alapszabályát és az sem kizárt, hogy lesz valamiféle amnesztia a sok büntetés miatt.

„Az a helyes, ha ebben a helyzetben levonjuk a megfelelő következtetéseket, úgy alakítsuk a pártstruktúrát, hogy a párt közössége sokkal inkább olyan helyzetben legyen, hogy ki tudja fejezni a saját politikai véleményét, de szerintem jelen helyzetben ezt a kérdést ilyen szempontból le kell zárni, ezeket a vitákat le kell zárni és most már a megoldásokkal kell foglalkozni. Alapvetően mi természetesen nem szervezeti ügyekkel szeretnénk foglalkozni, hanem az emberek ügyeivel” – mondta a társelnök.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Szél Bernadett helyét ki kapja meg a nemzetbiztonsági bizottságban. Az ő és Szabó Szabolcs kilépésével öt főre nőtt a független parlamenti képviselők létszáma.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Az ügyészség megcáfolta Magyar Péter állítását + videó

Egyetlen irat sem tűnt el az úgynevezett Völner–Schadl-ügyben - jelentette ki a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. Fürcht Pál főügyész - Magyar Péter nevének említése nélkül - elmondta: többször megfogalmazták az ügyészséggel szemben azt a vádat, hogy tények lettek kihúzva a vádiratból.
Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

Az autója elé állt, kukákat borogatott az autó elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját és bezárta egy szobába - ilyen részleteket mesélt volt férjéről Varga Judit Hajdú Péternek. A Frizbi különkiadása szerda este került fel a youtuba-ra, csütörtök este 21 órától pedig a HírTV nézői is megtekinthetik. 
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!