2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Nem ismerte el bűnösségét az ukrán hajóskapitány

Az új koronavírus-fertőzés veszélye miatt külön teremből, kivetítőn keresztül figyelhették az újságírók az ukrán hajóskapitány előkészítő ülését. Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője elmondta: Jurij C-t vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétségével és segítségnyújtás elmulasztásával vádolja az ügyészség. A hajóskapitány tagadta bűnösségét nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról.

  • Nem ismerte el bűnösségét az ukrán hajóskapitány

Több tucat kamera és fényképezőgép lencséje fogadta Jurij C-t, a Viking Sigyn ukrán származású hajóskapitányát a tárgyalóteremben. A férfi ügyvédje többször hangoztatta az előkészítő ülés előtt, hogy a kapitány nem járul hozzá képmása használatához.

Kitakarni csak azt lehet akiről már készült felvétel.

A koronavírus-járvány is befolyásolta az előkészítő ülés kereteit: a sajtó képviselői csak a tárgyalás elején tartózkodhattak a teremben, ezt követően el kellett hagyniuk azt. 

Egy másik, kisebb teremben, kivetítőn követhették az eseményeket. Szintén a fertőzésveszélyre hivatkozva az ügy koreai érintettjei sem tudtak megjelenni az ülésen.

Az előkészítő ülésnek több funkciója is van, ugye ez főszabályként a tárgyalás előkészítését szolgálja, azonban az új büntetőeljárási törvény bevezette azt a lehetőséget, hogy a vádlott beismerje a bűncselekmény elkövetését, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, abban az esetben az előkészítő ülésen akár ítéletet is lehet hozni, ennek még az a különlegessége hogy ebben az esetben az ügyész által indítványozott büntetésnél súlyosabb büntetést nem szabhat ki a bíróság

- mondta a Fővárosi Törvényszék szóvivője, Szabó József Tamás. 

Az ügyész felszólalásában összegezte Jurij C. érintettségét a Hableány-tragédiában.

A vádirat szerint a 64 éves ukrán férfi egyedül vezette a Viking Sigyn szállodahajót, amikor elérte a Margit híd előtti vízszakaszt, ahol legalább 5 percig nem a vezetésre koncentrált. Eközben a kétezer tonnás hajóval nekiütközött a Hableánynak és elsüllyesztette azt. A balesetben 28 ember halt meg.

9 év börtönbüntetésre ítélje, a vádlottat 9 évre tiltsa el a vízi járművek vezetésétől.

Ezt a büntetést indítványozta az ügyészség.

Az ukrán férfi végül nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról, illetve vallomást sem kívánt tenni. Ezt azzal indokolta, hogy erre egyelőre nem készült fel. A férfit 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztása és egy rendbeli halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetéssel vádolják. Ezért - a halmazati szabályokra figyelemmel - 2 évtől 11 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!