2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Szélesvásznú történelem - Egy szoknya egy nadrág

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Nem is illik a tanúk személyleírása Csatáryra?

Bizonyítékok vannak arra, hogy három-négy, Csatáry vezetéknevű ember is szolgált a második világháború alatt Kassán – mondta el a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Csatáry László védője.

A 97 éves férfit háborús bűnök elkövetésével vádolták meg, mint a kassai gettó vezetőjét. A férfi korábban azzal védekezett, hogy a kérdéses időpontban, 1944-ben nem is volt Kassán. A háború után lefolytatott szovjet típusú népbírósági eljárásokon a vádlott nem vett részt, így a szembesítés is elmaradt – mondta az ügyvéd. „Már csak azért is, mert a népbírósági eljárásokban a tanúvallomásokban adott személyleírások egyáltalán nem illenek rá Csatáry Lászlóra, mert ő egy magas, szikár, jó kiállású ember, és gyakorlatilag nála sokkal alacsonyabbakról szóló személyleírások is elhangzanak, teljesen más hajszínnel, tehát elképzelhető, hogy ott összekeverték a tanúk is, hogy kiről van szó” – nyilatkozta Horváth B. Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Hétfőtől több vonat megy a Balatonhoz

Hétfőtől több vonat megy a Balatonhoz

A MÁV-Start a vakáció előtt már egy hónappal, május 13-tól az előszezoni menetrend szerint, sűrűbben indítja a vonatokat a Balatonhoz, "ezzel is elősegítve a tó térségének turisztikai hozzáférését, fejlődését" - tudatta a vasúttársaság az MTI-vel vasárnap.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Négy hét múlva lesz a voksolás Magyarországon

Négy hét múlva lesz a voksolás Magyarországon

Négy hét múlva, június 9-én tartják az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választását, továbbá a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, továbbá a nemzetiségi képviselők választását.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!