2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Európai Híradó 04:00

Belföld

Nem elfelejteni!

Vadai Ágnes, a DK politikusa szerint pazarlás a miniszterelnöknek védőfelszerelést adni, ahhoz, hogy végigjárja a járványkórházakat. A Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese arra azonban nem akart válaszolni, hogy Gyurcsány Ferenc madárinfluenza alatt viselt védőruhája is felesleges volt-e.

  • Nem elfelejteni!

A DK frakcióvezető-helyettese az ATV-ben arról beszélt, hogy Orbán Viktornak semmi keresnivalója sincsen a kórházakban. Vadai Ágnes azt hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök jelenléte csak felfordulást okoz az egészségügyi intézményekben és a védő ruházat, amit ráadnak az pazarlás.

2006-ban, amikor Európa a madárinfluenzával küzdött Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként azt ígérte, hogy Magyarország a világon elsőként legyártja az oltóanyagot. A pár hónappal később elkészült vakcina hatékonyságát azonban a kereskedelmi világszervezet, valamint a Magyar Tudományos Akadémia szakemberei is cáfolták. A DK elnöke, akkor szintén védőfelszerelésben még egy hattyúboncoláson is részt vett, melyre a sajtó munkatársait is meghívták.

 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!