2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Belföld

„Ne úgy gondolkodjunk, hogy a Néppárt egy nagy Fidesz”

Van-e varlóban realitása annak, hogy kizárják a Fidesz az Európai Néppártból – tette fel a kérdést Kis Kornélia a Lapzárta vendégeinek, Dull Szabolcsnak, az Index.hu szerkesztő-újságírójának és Pindroch Tamásnak, a Figyelő rovatvezetőjének.

  • „Ne úgy gondolkodjunk, hogy a Néppárt egy nagy Fidesz”

Kezdődhet a Fidesz kizárása a Néppártból, ilyen és ehhez hasonló hangzatos szalagcímekkel jelentek meg a újságcikkek a hévégén. Öt-öt görög és holland, négy svéd, három-három belga, luxemburgi és finn, valamint egy-egy portugál és bolgár képviselő, azaz 25 képviselő (a néppárti képviselők 11 százaléka) kezdeményezte a nagyobbik magyar kormánypárt kizárását. 

Az Index.hu és a Figyelő munkatársa is egyetértett abban, hogy biztosan nem fogják kizárni a Fideszt májusig.

Dull Szabolcs szerint a „számmisztikánál” érdekesebb azt nézni, hogy mi az Európai Néppártban az alapvető mozgatórugó. Szerinte a Néppárban helyet foglaló pártcsaládok úgy gondolkodnak, hogy „Orbán Viktor akkor is problémát tudna okozni nekik, hogyha nem lenne benne”, vagyis miért kellene kizárni? Ennél fontosabbnak nevezete, hogy május 26-án leszek az EP-választások, ahol nyilvánvalóan a Fidesz számos képviselővel fogja képviseltetni magát az Európai Parlamentben, amely képviselőkre – megfogalmazása szerint – igenis, nagy szüksége lehet Manfred Webernek, aki a Bizottság élére készül. „Majd bolondok lennének jó előre elidegeníteni maguktól a Fidesz” – fogalmazott Dull Szabolcs, aki hozzáfűzte, hogy nyilván a kizárást hangoztató képviselők a maguk szavazóinak beszélnek inkább, amikor adott esetben Orbán Viktor támadják.

Pindroch Tamás egyetértett azzal, hogy alapvető politikai változás május 26-ig biztosan nem lesz, bár addig lesz az Európai Néppártnak egy elnökségi ülése is, meg egy teljes pártülése, amin felmerülhet a kizárásnak a kérdése, mutatott rá a Figyelő munkatársa, hozzátéve: de minimális az esély arra, hogy ez keresztülmenjen. „Politikai értelemben sincs semmi értelme” – fogalmazott. Szerinte az Európai Néppárt nem egy monolit tömb, vagyis a nyugat-európai konzervatív kereszténydemokrata pártok teljesen máshogy gondolkodnak a világról, mint a közép-európaiak: „ne úgy gondolkodjunk, hogy ez egy nagy Fidesz, az Európai Néppárt, mert ennek semmi értelme”.

Tekintse meg a teljes beszélgetést: 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!