2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Ne lopj Krinyó! – üzenték a kispesti szocialistának

Ma reggel egy falfirka várta a munkába érkező Kránitz Krisztiánt, a kispesti vagyonkezelő (Vamüsz) igazgatóját az általa irányított szervezet Ady Endre úti központjában. „Ne lopj Krinyó” – olvasható a kapun.

  • Ne lopj Krinyó! – üzenték a kispesti szocialistának

A feliratot Dódity Gabriella kispesti Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselő osztotta meg Facebook-oldalán.

Az üzenet vélhetően a Magyar Nemzet és a Hír TV által nyilvánosságra hozott kispesti hangfelvételeken hallható korrupciógyanús ügyek kapcsán került felfestésre, a firkáló személye ismeretlen. Az ötven órányi kép- és hangfelvételeken Lackner Csaba akkor még helyi MSZP-s képviselő részletesen beszél társainak a kispesti szocialisták korrupciógyanús ügyeiről.

A felvételeken szóba került Kránitz Krisztián, a Vamüsz igazgatója is – aki szintén az MSZP tagja –, a Lackner által csak Krinyónak nevezett politikus egy ügyletből 12 millió forintot tett zsebre, Gajda Péter polgármesternek pedig hárommillió jutott – állította Lackner. A Magyar Nemzet azt is kiderítette, hogy Kránitz vásárolt egy ingatlant a spanyol tengerparton, amelyet nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. Mint azt a lap megírta: a Vamüsz igazgatójának szomszédjában – Spanyolországban – rendszeresen feltűnt az a vállalkozó is, aki az elmúlt években több százmillió forint értékben nyert el munkákat a kispesti önkormányzattól. Az üzletember pedig legalább egy jól bizonyítható esetben alaposan túlárazva végezte el egy önkormányzati ingatlan felújítását.

A kispesti hangfelvételek nyilvánosságra kerülése óta a kerületben több politikai szereplő is célul tűzte ki Kránitz Krisztián eltávolítását a Vamüsz éléről. Dódity Gabriella és a Fidesz-KDNP önkormányzati frakciója mellett Paróczai Anikó, a Momentum és Ferenczi István, az LMP helyi képviselője is ezt javasolta. Az önkormányzat több tervet is készíttetett az átalakításra, arról még a kerületet vezető baloldali koalíció tagjainak (MSZP, DK, Párbeszéd, Momentum) budapesti vezetői is tárgyaltak.

Magyar Nemzet

A baloldal sofőrje kitálal -  kispesti korrupciós botrány további részleteit megismerhetik ma este 20 óra 5 perctől a HírTV Informátor című műsorában: 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A nap kérdése

A nap kérdése

Indul majd jogállamisági vita Belgiummal szemben a NatCon konferencia akadályozása miatt?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!