Szombaton nagyrészt erősen felhős, illetve borult lesz az ég, néhány órás napsütés főleg a Tiszántúlon lehet. Sokfelé várható eső, zápor, zivatar és helyenként jelentős mennyiségű csapadék is hullhat.
Magyarország belügyminisztere Hősi Halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki néhai Kónya Gábor Lajos r. törzszászlós urat, a Terrorelhárítási Központ Műveleti Igazgatóság műveleti tiszthelyettesét, aki 2023. szeptember 20-án Esztergomban, egy körözött férfi elfogására irányuló bűnügyi feladat végrehajtása közben vesztette életét, amikor a célszemély - az elsődleges adatok alapján - szándékosan gázrobbanást idézett elő.
A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a már korábban – költségvetési csalás miatt – elrendelt nyomozásában vizsgálja az OTP-nek azt a feljelentését, amit a bank a 99 Mozgalom ügyében tett – tudta meg a Magyar Nemzet.
Kihelyezett frakcióülést tart a Fidesz–KDNP Esztergomban. Hamarosan sajtótájékoztatót tartanak, de addig is a helyszínről Bálint Eszter kollégámat kapcsoltuk a Híradóban.