2019. február 15.,
péntek, Kolos, Georgina napja

Nagyon nagy előrelépés történt

Hír TV

2019. január 23., szerda 07:16, frissítve: szerda 07:51

Több súlyos betegség után is igényelhető az idei évtől adókedvezmény. Az idei évtől a Női Liga lobbijának köszönhetően bővítették a betegségcsoportok körét. Salamon Adrienn, a Női Egészségért alapítvány kuratóriumi elnöke volt a Magyarország élőben vendége.

Az érintett nőket súlyos fizikai és lelki trauma is éri a betegségük kapcsán, így ez az adókedvezmény – Salamon Adrienn szerint – mindenképp egy fontos lépés, hiszen az említett törvény kilenc éve nem volt módosítva. A Női Liga öt női szervezet összefogása, amelyek külön-külön is évek óta küzdöttek ezért, eredménytelenül, azonban „együttes erővel sikerült a kedvezményt az érintettek számára kiharcolni” – fogalmazott. 

A havi 7450 forintot jelentő segítség adózott jövedelemből érvényesíthető kedvezmény, a háziorvostól, szakambulancián, illetve szakorvostól lehet kérni. Fontos, hogy az igazoláson rajta legyen a BNO kód és annak is szerepelnie kell rajta, hogy mióta áll fenn az említett betegség, továbbá, hogy ideiglenes, vagy végleges állapotnak minősíti-e a szakorvos, emelte ki Salamon Adrienn, hozzátéve: ezt követően kell az szja-hoz kapcsolódó igazolást kitölteni, és beadni a munkáltató felé, illetve könyvelőjének. A visszamenőségre egyelőre nincs konkrét állásfoglalás, többek között erre is várja még a Női Liga a választ. 

További részletek a teljes beszélgetésben: