2024. 05. 19. Vasárnap Ivó, Milán napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Svenk 07:30

Belföld

Nagy Márton: Mi nem segélyt adunk, hanem állást és a felemelkedés lehetőségét kínáljuk

Megnyílt az ország első, kifejezetten hátrányos helyzetű emberek támogatására és mentorálására létrehozott vállalkozásfejlesztési központja. Nagy Márton a kiskunhalasi intézmény átadásán kiemelte: kétszer annyi cigány dolgozik ma, mint tíz évvel ezelőtt, a kormány pedig a jövőben is külön programokkal támogatja a roma társadalmat.

  • Nagy Márton: Mi nem segélyt adunk, hanem állást és a felemelkedés lehetőségét kínáljuk

A kormány célja 2010 óta az, hogy mindenki érzékelje a magyar gazdaság teljesítményét, vagyis ne csak a nagyvállalkozások, hanem az egyéni vállalkozók és a családok is. A növekedés újraindítása a gazdaság átmeneti megtorpanását követően már folyamatban van – hangsúlyozta Nagy Márton pénteken Kiskunhalason, az első roma vállalkozásfejlesztési központ átadásán. A nemzetgazdasági miniszter emlékeztetett, 

a központ egy tizenhárom éves sztori. Az, hogy részese lehetek annak, amivel egy álom teljesül, azt külön köszönöm. Ha kell pénz, tanácsadás, vagy tudás, én azt fogom küldeni.

Nagy Márton felidézte: az Orbán-kormány máshogy gondolkodik, mint elődei, az egyén helyett a családok, a külföld helyett magyarok és a segély helyett munkát elvét követi regnálása óta.

Mi nem segélyt adunk, hanem állást és a felemelkedés lehetőségét kínáljuk 

– hívta fel a figyelmet a tárcavezető. Szerinte a kormány három területen is komoly eredményt ért el a foglalkoztatásban:

  • teljes foglalkoztatottság: aki akar dolgozni, az ma már gond nélkül el tud helyezkedni Magyarországon. 
  • A roma társadalomban ennek köszönhetően 2013-hoz képest 2021-re közel kétszeresére, 26-ról 46 százalékra nőtt a foglalkoztatottság. A kormány további programokkal a jövőben is támogatja a cigányságot és a vidék fejlesztését.
  • a szakképzés és a felnőttképzés támogatása a kormány számára kiemelt feladat. Ma már nem a munkanélküliség, hanem a munkaerőhiány jelenti a problémát, ezért kulcsfontosságú az aktivitás növelése.
  • a minták és a hősök szerepe: a cigány társadalom számára is mintaként szolgálnak az ilyen kezdeményezések. Épp ezért több hasonló fejlesztésre van szükség.
  • A munkanélküliek aránya emelkedik, de ez mindössze annak tudható be, hogy olyanok is belépnek a munkaerőpiacra, akik eddig nem voltak jelen. Éppen ezért az emelkedés átmeneti és nem jelentős, amelyet alátámasztanak a kedvező folyamatok:
  • minden korosztályban csökken az inaktivitás, vagyis azoknak a száma, akik nem dolgoznak, de állást sem keresnek,
  • évek óta folyamatosan csökken a közfoglalkoztatottak száma,
  • kedvező átrendeződés tapasztalható a munkaerőpiacon: 50 ezer ember hagyta el az állami szférát és helyezkedett el a versenyszférában.

Nagy Márton szerint mindenkinek meg kell mérettetnie magát a vállalati szférában, ez a munkaerőpiac jövője. Kitért arra is, hogy demográfiai okok miatt csökken a munkaképes korú lakosság, ezért mobilizálni kell a tartalékokat. Ennek egyik legfontosabb alapja a szakképzés megerősítése. Ennek hiányéban valóssá válik az a veszély, hogy a képzetlen hazai munkaerőt kiszorítják a vendégmunkások, ami nem célja a kormánynak.

Forrás: Mandiner

Fotó: MTI /a képen: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter (k), Sztojka Attila, a Belügyminisztérium roma kapcsolatokért felelős kormánybiztosa (j) és Szűcs Csaba alpolgármester (b)/

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!