2024. 10. 13. Vasárnap Kálmán, Ede napja
Jelenleg a TV-ben:

Globál

Következik:

Szélesvásznú történelem - Meseautó 11:00

Belföld

Nagy Ervin: A Momentum botránypolitizálásra használja fel a diákokat

Botránypolitizálás és áldozatbemutatás – ez a célja a Momentumnak azzal, hogy a diákokat előre tolva telepednek a tüntetésekre – fogalmazott a Hír TV-nek Nagy Ervin.

  • Nagy Ervin: A Momentum botránypolitizálásra használja fel a diákokat

A XXI. Század Intézet elemzője szerint a „lilapárt” ezzel próbál politikai hasznot szerezni, de a tanárok ügyét nem mozdítja előre. A Momentum az erről szóló egyeztetésre – valószínűleg – nem megy el, ahogy a DK és az MSZP sem.

Az első sorban hergelték a legutóbbi tüntetésen a fiatalokat a Momentum politikusai. Arra uszították az iskolásokat, hogy támadjanak a rendőrsorfalra és tolják meg azt. Jámbor András, Kerpel-Fronius Gábor, Lőcsei Lajos, Gelencsér Ferenc és Bedő Dávid is aktívan részt vettek az akcióban.

A tiltakozás rövid időn belül erőszakossá vált, ezért a rendőrség fizikai erővel próbálta visszaszorítani a tömeget.

Május 24-re a Belügyminisztérium egyeztetésre hívta a pártokat. A DK, az MSZP, a Jobbik és a Mi Hazánk mellett a Momentum is meghívót kapott. Pintér Sándor tárcája közleményében azt írta: bíznak benne, hogy a baloldali pártok − ahelyett, hogy erőszakig fajuló tüntetéseket fűtenek hajlandóak a higgadt, konstruktív párbeszédre is.

Átlátszó és hazug látszategyeztetésnek tartja a Belügyminisztérium meghívását a Momentum. A Gelencsér Ferenc vezette párt valószínűleg nem megy el a tárgyalásra, ugyanakkor túlkapással vádolták meg az intézkedő rendőröket.

– Szervezeti, személyi, és szellemi válságban vannak, nincs mondanivaló, éppen ezért megpróbálnak rátelepedni különböző elégedetlenségi mozgalmakra. Így jött nekik a pedagógus béremelés és a státusztörvény ügye – fogalmazott Nagy Ervin. A XXI. Század Intézet elemzője szerint egy zajos kisebbség felhergelésével a Momentum most megmutatta magát, és valódi mondanivaló hiányában a diákokat felhasználva próbál politikai haszonra szert tenni.

A Belügyminisztérium meghívására a DK úgy reagált: akkor egyeztetnek a kormánnyal, ha a pedagógus- és diákszervezeteket is meghívják az egyeztetésre.

Az MSZP alelnöke, Korózs Lajos nevetségesnek tartja a találkozót és úgy gondolja, nem kellene elmennie az ellenzéki pártoknak. A Jobbik és az LMP azonban részt vesz rajta.

A törvényjavaslat értelmében három év alatt 75 százalékkal emelkedik majd a pedagógusok bére, ami a valaha volt legnagyobb emelés. Emellett pedig akár többletpénzre is számíthatnak a tanárok.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!