Multik és spekulánsok ne irányíthassák a politikát!

– Hogyan áll annak az intellektuális erőtérnek a kiépítésével, amiről 2016-ban, az aktív politikától történő visszavonulásakor beszélt?
– Hosszú távú feladat megteremteni egy ökopolitikai, globalizációkritikus gondolat szellemi erőterét, erről beszéltem annak idején is. Kis lépésekkel, amiket az ember meg tud tenni pénz nélkül, bele is vágtam. A Karátson Gábor Kör és a szabadegyetem-sorozat, amelyet Lányi Andrással indítottunk, szintén ennek a részei, ahogyan a múlt év novemberében megjelent Zöld jelzés című könyvemmel is van ilyen célom, amelyben 2002 és 2017 közötti írásaimmal, parlamenti beszédeimmel egyszerre próbálom meg bemutatni a jogállam leépülésének folyamatát és felvázolni egy globalizációkritikus álláspontot a magyar valóságról.

– Milyen visszajelzéseket kapott a könyvről?
– Elégedett vagyok, hogy az összes novemberben kiadott példány elfogyott, márciusban lesz utánnyomás. Attól is boldog voltam, hogy a könyvbemutatón a legkülönfélébb politikai irányokból jöttek érdeklődők, politikusok, aktivisták is, és volt egy sikeres könyvbemutató Kolozsvárott is.

– Elvezethet ennek az intellektuális erőtérnek a létrehozása a pártpolitikai életbe történő visszatéréséhez? Több meghatározó politikus – köztük Kövér László házelnök is – a magyar ellenzék leghitelesebb alakjának tartja önt.
– Bár korábban valóban nem zártam ki, hogy 2022-ben indulok vagy szerepet vállalok az új ciklusban, a pártpolitikai dinamikákat látva eszem ágában sincs ilyen szerepet vállalni a közeljövőben. Úgy érzem, jelenleg nincs helyem a küzdőtéren.

– Hogyan látja, az LMP fölött továbbra is megvan az a szervezettségi üvegplafon, amelyről 2016-ban beszélt?
– Ebben sajnálatos módon – így kívülről legalábbis – nem észlelek előrelépést. Fennáll az a probléma, ami az én működésem alatt is hátráltatta az LMP-t a szintlépésben, és nem is érzem a szándékot ennek megváltoztatására.

– Hogyan vélekedik arról, hogy néhány jobbikos és LMP-s politikus visszatérően mint valami erényre hivatkozik a két párt XXI. századiságára?
– Kérdés, mit értünk ez alatt, hiszen az LMP-sek és a jobbikosok ebbe bevették a Momentumot is, amivel pedig semmilyen közös ideológiai platformot nem tudok felfedezni. Önmagában az, hogy egy párt mikor alakult meg, nem érdem vagy hátrány. Egyébként parlamenti képviselőként is azt tartottam, hogy egy nem rasszista nemzeti radikális és egy globalizációkritikus párt találhat érintkezési felületeket. Azt láttuk, például birtokpolitikai vagy nemzetközi kereskedelempolitikai kérdésekben a Jobbik és az LMP egy platformon voltak, míg az MSZP, a DK és a Fidesz egy másikon. Ám jelenleg, amikor Gyöngyösi Márton követeli a leghangosabban az ellenzéki politikusok közül az euró bevezetését, és a Jobbik emlékezet- és tudománypolitikai ügyekben is mindenféle különbséget próbál elmosni a XX. századi pártokkal, továbbá az LMP részéről sem látható karakteres globalizációkritikus, ökopolitikai arculat, akkor nem tudom, mit takar a XX. és a XXI. századi megkülönböztetés.

– A Jobbikkal kapcsolatban korábban szalonképességi üvegplafonról beszélt. Ezzel ön szerint most hogy állnak?
– Kívülről nézve Vonáék helyesen látták, hogy ezt az üvegplafont át kell törni. A Jobbik vezetői belátták, hogy fontos a vadhajtások lenyesegetése, s ez a magyar közélet szempontjából akkor is értékes fejlemény, ha pusztán számításból tették.

– Mennyire volt sikeres a kísérlet? Egymás után kerülnek felszínre hivatali tisztséget viselő jobbikos politikusok antiszemita, rasszista botrányai.
– Bár voltak rasszista megnyilvánulások és néhány neonáci figura, de 2010-ben sem gondoltam, hogy a Jobbik-frakció többsége antiszemita, neonáci lenne, ezért rendre jutott nekem is a fasisztázásból a Jobbik újdonsült barátaitól. Ugyanakkor a zsidó áldozatok emlékművére köpködő Kulcsár Gergely a mai napig tisztségviselő lehet a Jobbikban, miközben még nem hangzott el a párt részéről olyan kijelentés, hogy a holokausztot a magyarság tragédiájának ismernék el. Összességében azonban a mai Jobbikot illetően rég nem a szalonképtelenség a probléma, tehát elég szánalmas, hogy a Fidesz a saját táborát naponta azzal szórakoztatja, hogy előhúzza azokat a 2009–10-es megnyilvánulásaikat, amik annak idején a Fideszt nem különösebben idegesítették. A polkorrektkedés egyébként is vicces a Fidesztől.

– Előbb említette, hogy ön szerint volt olyan gazdaságpolitikai kérdés, amiben a Fidesz–KDNP az MSZP-vel és a DK-val volt közös platformon. Ám most a „néppártosodó” Jobbikhoz közelednek a balliberális pártok. Ekkora fordulat hiteles lehet egy egykori radikális alakulat részéről?
– Ezt a folyamatot nem néppártosodásnak nevezném, hanem kiüresedésnek. Tisztán elméletileg persze elképzelhető a jelenlegi helyzetben olyan ellenzéki stratégia, hogy egy túlhatalommal rendelkező, autokratikus rendszert építő kormánypárttal szemben a legkülönfélébb ellenzéki pártok közösen kampányolnak és indulnak, miközben felmutatják a nézetkülönbségeket is. Ám nem abba az irányba mennek a dolgok, hogy a saját identitásukat megtartva közösen készülnek legyőzni a Fideszt, hanem gyakorlatilag az O1G-re redukálják az identitásukat, feladják a saját küldetésüket. Világosan kell látni, hogy az ellenzéki térfél nem Orbán Viktor „gonoszsága” miatt ilyen szabdalt, hanem a magyar társadalom ilyen sokszínű. A kormánypártok azért ilyen sikeresek, mert nagyon heterogén választói közösségnek tudtak közös identitást építeni.

– Hová vezethet az ön által vázolt tendencia?
– A felé halad a történet, hogy 2022-ben minden mostani fogadkozás ellenére az ellenzéki pártok egy liberális szósszal leöntött közös listában fognak felolvadni a Fidesz–KDNP-vel szemben. A Fidesznek is jókora felelőssége van ebben az folyamatban. A tavalyi választások előtt a kormánypártok hazug módon azzal kampányoltak, hogy a Jobbikot, az LMP-t is feltették egy plakátra, amelyen az állt, hogy együtt bontják le a határzárat, miközben a Jobbik a migrációs válság jelentkezésétől folyamatosan kisegítette a Fideszt a különböző törvények elfogadásánál és az LMP sem mondott soha olyat, hogy lebontaná a kerítést. Gyakorlatilag egybetolták az ellenzéket.

– Pont a Jobbik nem szavazott meg egy migrációval kapcsolatos alaptörvény-módosítást.
– 2016 nyaráig a Jobbik kivétel nélkül minden, a válság kezeléséhez szükséges alaptörvény-módosítást és törvénycsomagot elfogadott. Az alaptörvény hatodik módosítása azért született meg, mert a Jobbik adta az asszisztot a Fidesznek, s egyes döntéseket az LMP is elfogadott.

– Az ellenzéki pártok összetolásában mekkora felelőssége lehet a liberális véleményvezéreknek, például Heller Ágnesnek és Konrád Györgynek, akik úgy fogalmaztak, hogy még az ördöggel is össze kell fogni Orbán Viktor ellen?
– A felelősség a hatalommal áll arányban: nagy pénz, nagy hatalom, nagy felelősséggel jár. A lebutított, bűnbakképző, ellenségkereső kormánypropaganda megteremtette a maga ellenpárját: az ellenzéki O1G-politika ugyanis tekinthető a sorosozós, migránsozós mantra visszatükrözésének. Ha olyan helyzetet állít elő Orbán Viktor, hogy nincs kormányképes ellenzék, és nem lehetséges a váltás, akkor előbb-utóbb törés következhet be, aminek mindenki meg fogja inni a levét, erre vannak tragikus példák a magyar történelemben.

– Csak nem egy TGM-féle „véres felfordulást” vizionál?
– Addig nem mennék el, de Magyarország válságról válságra evickélhet, ami egy újabb autokratikus rendszer kiépülésének melegágya lehet, függetlenül Orbán Viktor személyétől.

– Azt gondolja, hogy az ellenzék múlt év végén tanúsított színvonalon aluli megnyilvánulásáért is a Fidesz–KDNP-t lehet hibáztatni?
– Szerencsétlen dolognak tartottam, hogy a túlóratörvény elleni – nagyon is jogos – tiltakozást rögtön eltérítették más irányba, az MTVA székháza felé, és egy liberális agendát tettek a tüntetések élére. A pár évvel ezelőtti Gyurcsány Ferencet idézve mondhatnám, hogy tessék egyesülni egy egységes demokrata pártban, ami megtakarítás lenne az adófizetőknek is.

– A Soros-szervezeteknek is nevezett NGO-k úgynevezett soft power alkalmazásával, lobbizással igyekeznek nyomást gyakorolni a különböző államok belügyeire, például a migrációpolitikával kapcsolatban. Hogyan vélekedik a kormány politikájáról ezen a téren?
– A migrációs krízist az ökológiai válsággal párban az egyik legnagyobb globális problémának gondolom, a soft power pedig létező világjelenség. Ugyanakkor rendkívül pusztítónak tartom, hogy a kormány a kommunikációs haszon oltárán feláldozza annak lehetőségét, hogy valós és lényeges kérdésekről értelmesen lehessen beszélni az országban. A józan ész közbeszédből való száműzése ráadásul kútmérgezés a javából. Szerintem épeszű ember nem gondolja, hogy Soros ül valami kipárnázott New York-i szobában, és terelgeti a migránsokat Afrikából hazánk irányába. Ráadásul úgy látom, jó néhány Soros által finanszírozott NGO olyan feladatot is ellát, amelyek nélkülözhetetlenek egy civilizált társadalomban. Én magam is dolgoztam Soros-szervezetnek, a TASZ-nak egykor, és ha úgy tetszik, Soros-pénzből képviseltem Orbán Viktort azért, hogy a véleményszabadság bástyái erősebbek legyenek Magyarországon. Kérdés, ha ezeket a szervezeteket a kormány el akarja lehetetleníteni, akkor a szabadságjogok, a betegjogok, a jogegyenlőség védelmében holnaptól kik és hogyan fognak fellépni az országban. Miközben Soros György globális szerepvállalásáról összességében nekem is negatív véleményem van, látni kell, milyen következményekkel jár, ha baltacsapásokkal akarnak operálni ott, ahol szikére lenne szükség.

– Ha ön szerint a kormány üzenete a Soros NGO-kkal kapcsolatban primitív, hogy fogalmazná meg szofisztikáltan?
– Az imperializmus a probléma. Az, ha multinacionális cégek által befolyásolt hatalmi központok úgy gondolják, pénzen befolyást lehet szerezni a félperifériális országok politikai döntéshozatali mechanizmusaiban. Bár mindig antiimperialista voltam, a soft power dolgában kicsit későn nyílt ki a szemem, ezt elismerem. Ám itt messze nem csak Sorosról van szó. Az igazi kérdés: megengedhető-e, hogy nemzetközi tőzsdespekulánsok, nagyvállalatok befolyást szerezzenek a politikai döntéshozatalban? S attól, hogy erre nemleges választ adunk, megengedhető-e , hogy egy nemzeti kormány feje maga jelöli ki a nemzeti tőkéseket? Én erre is nemleges választ adok.

– Ha önnek is – aki magasan képzett ügyvéd –, későn nyílt ki a szeme, akkor nem észszerű feltételezés, hogy a nagyobb tömegeknek az egyszerű üzenet érhet célba?
– A cél soha nem szentesíthet eszközt. Lehet, hogy primitív üzenetekkel gyorsan lehet elérni nagy tömeget, viszont azzal is kalkulálni kell, hogy ez hosszú távon megöli a demokratikus közvéleményt. Azt pedig egyenesen hazaárulásnak tartom, ha a magyar kormány a külpolitikáját is a belpolitikai kommunikációs trükköknek rendeli alá.

– Kissé túlzónak tűnik azt állítani, hogy az Orbán-kormány teljes egészében a belügyeknek rendelné alá a külpolitikáját. Számos elemző pont abban a tekintetben méltatja a leginkább a kabinetet, hogy jól mozog a nemzetközi geopolitikai térben, így például a V4-ekkel is számottevően javult a viszonyunk, de a nagyhatalmakkal – az Egyesült Államokkal, Oroszországgal és Kínával – is stabilnak mondható Magyarország kapcsolata.
– Én ezt nem egészen így látom. Bár már frakcióvezetőként is üdvözöltem azt a visegrádi országokkal kapcsolatos a külpolitikai vonalvezetést, amely a térségbeli együttműködést akarja erősíteni, azt vajmi kevésnek tartom, ha az összetartó erő csak a bevándorláspolitikában elfoglalt hasonló álláspont. A térség államainak az EU-n belüli sorsközösséget felismerve kellene összefogniuk és megfogalmazni az alapvető igényeiket az unión belül. Itt a magyar pozíció nem túl szilárd, hiszen az Orbán-kormány a zászlóvivője annak a politikának, ami gyorsítani akarja a lefelé tartó ár- és bérversenyt, holott inkább ennek megállítása lenne a sorskérdés. Emellett nemcsak a V4-ek együttműködését kellene erősíteni, hanem a kelet- és dél-európai országok közti kooperációt is. Az igazi nagy kérdés az, hogy miközben súlyos konfliktusok feszülnek Magyarország és néhány szomszédos állam között a külhoni magyarságot sújtó jogsértések miatt, egyelőre nem látom azt kibontakozni, hogy Magyarország miként tudja egyszerre következetesen képviselni a határon túl élő nemzettársak érdekeit, és egyúttal fellépni azokkal az ékverési kísérletekkel szemben, amelyek pontosan a kisebbségi kérdést meglovagolva igyekeznek konfliktust szítani a kelet-közép-európai országok között. Nemzetpolitikai ügyekben nem erősíti a magyar pozíciót, ha a Kárpát-medencén kívüli kisebbségi kérdésekben a magyar politika elvtelenül viselkedik.

– Mire gondol?
– Például arra, hogy a magyar kormány teljesen passzív a török és a kínai kisebbségpolitika elszenvedőivel, így a kurdok, az ujgurok, vagy a tibetiek ügyében. Ez nem segít abban, hogy szövetségeseink legyenek akkor, ha a székelyföldi autonómiatörekvések elgáncsolása, az erdélyi magyar vezetőket érintő mindennapos fenyegetések miatt, vagy kétnyelvű táblák ellen folytatott földharc miatt szeretnénk társakat találni akár az EU-ban, akár azon kívül.

– Ám azt senki nem mondhatja, hogy a külhoni magyarság védelmében a kormány nem vállalja a konfrontációt például Ukrajnával, vagy éppen Romániával. A V4-ekre és a régiós politikánkra visszatérve, nem látja úgy, hogy több térségbeli országgal javult volna a viszony?
– Jelentősen csak Szerbiával javultak Magyarország kapcsolatai. Ugyanakkor például Szlovákiával lappangó feszültség érezhető, hiszen az állampolgársági törvény – ami azzal fenyegeti a magyar állampolgárságot szerző felvidékieket, hogy megfosztják őket a szlovák állampolgárságuktól – továbbra is hatályban van. Románia pedig megkerülhetetlen a kelet-európai együttműködésben, ám azt látni, a legkülönfélébb román erők folyamatosan kijátsszák a magyar kártyát.

– Hogyan értékeli a kormány Oroszország-politikáját?
– Realista, de távolságtartó viszonyra volna szükség, ami jelenleg nincs meg. A russzofóbia taszít, viszont a magyar történelemben soha nem jelentett jót, ha túl közel kerültek az oroszok. Egészséges távolságot kellene tartanunk a birodalmi központoktól, elsősorban Moszkvától és Pekingtől. Bár a geopolitikai realitásokat nekünk is figyelembe kell vennünk, mindent meg kellene tennünk például azért, hogy az orosz energiafüggőséget lazítsuk, és éppen szuverenitásunkra veszélyes, hogy az Orbán-kormány ezzel ellentétes politikát érvényesít.

– Ezen a téren nyilván mindig van mit tenni, ám történnek kísérletek az energiafüggőség enyhítésére: nemrégiben az amerikai külügyminiszter magyarországi látogatásakor Szijjártó Péter amerikai kollégája segítségét kérte, hogy az ExxonMobil mielőbb hozzon döntést, és kezdjék meg a kitermelést a romániai gázmezőkről, hogy ezzel is diverzifikálják a gázbeszerzést. Visszakanyarodva az EU-val kapcsolatos témákhoz, ön szerint milyen változások mehetnek végbe az Európai Parlamentben a májusi választások után?
– A pártcsaládokon belül minden forrásban van, szinte mindegyiket súlyos ellentétek feszítik. Erre rányomja a bélyegét a centrum és a félperiféria országai között mutatkozó megosztottság is. Én azt szeretném, hogy a radikális baloldali frakció is erősödjön, ám mérsékelt reményeim vannak ezzel kapcsolatban. A centrumországokban sajnos igény van a semmi újracsomagolására, amit Emmanuel Macron francia elnök testesít meg. Szomorúsággal tölt el, de az a realitás, hogy a liberálisok erősödni fognak az EP-ben. A szociáldemokraták pedig nem fognak annyira meggyengülni, hogy az Európai Néppárttal ne tudnák dominálni az európai politikát.

– Nem gondolja, hogy Macron pozícióját gyengítheti a súlyos belpolitikai válság, a tömeges tüntetések, és a népszerűségének csökkenése?
– A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az ő pártja fog első helyen végezni. Kelet-Európának tragikus, hogy ezek az újrafestett liberális pártok erősödhetnek.

– Ön szerint milyen hatásai lehetnek a brexitnek?
– A legsúlyosabb, ami egy hónappal a céldátum előtt látszik, hogy káoszba fulladhat az egész folyamat. Vélhetően az a megállapodás, amit az EU-ban szentesítettek, nem terjed ki minden rendezendő részletkérdésre, ami egyébként a kint tanuló magyar diákok szempontjából sem jó hír. Pillanatnyilag úgy látom, nem a brexit lesz levéve az asztalról, hanem az időpontját tolják ki az utolsó pillanatban. Nagyon remélem, hogy ez idő alatt Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője lesz az Egyesült Királyság miniszterelnöke, aki rendezni tudja ezt az egész helyzetet.

– Mit gondol, Corbyn valóban megvalósítaná azokat a globalizációkritikus, szocialista, sőt a The Economist szerint kommunisztikus elképzeléseket, amelyeket tulajdonítanak neki?
– Kommunisztikusnak nem nevezném. Nagyon remélem, hogy meg fogja ezeket valósítani, ahogyan abban is reménykedem, hogy egy Corbyn-kormány, vagy Bernie Sanders elnöksége az Egyesült Államokban, vagy esetleg a baloldali Lázadó Franciaország visszaerősödése a globális politikában is jelentős változásokat idézhet elő, amire elsősorban a félperiférián lévő országoknak van nagy szükségük. A corbyni politika megvalósításának esélyeit mindenképpen könnyíti az, hogy a Tony Blair-féle neoliberális vonalhoz tartozó képviselők elhagyják a Munkáspárt hajóját.

– Az ön által is képviselt globalizációkritikus álláspontot sokan idealisztikusnak tartják. Ön szerint megvalósíthatók a globális nagytőkével kompromisszumok nélkül szembehelyezkedő intézkedések?
– Nem az a kérdés, hogy lehetséges-e, hanem hogy kell-e. A bolygó vagy a nemzet, az emberek részvételi lehetőségeinek a megóvása érdekében ki kell követelni, hogy érvényesüljenek a tőkelogikát korlátozó szempontok Magyarországon, Európában és az egész földön.

– Meddig lehet elmenni ezen a téren, mennyire lehet sikeres egy tisztán globalizációkritikus politika?
– Az egyedüli plafon az állampolgári támogatottság. Az állampolgárok akár itt a félperiférián, vagy Dél-Európában, de akár az olyan centrum országokban, mint az Egyesült Államok, dönthetnek arról, mekkora felhatalmazást adnak olyanoknak, akik nem a Wall Street kottájából játszanak. Európa jövője forog kockán, ha a négy szabadság – az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlása – elve helyett nem az emberért, a környezetért és a fogyasztóért való felelősségre helyezi át a saját súlypontját. Az a szabadkereskedelmi logika, amelyre az EU nagyjából azonos fejlettségű országok között létrejött, ma egész egyszerűen meghiúsítja a félperifériális országok felzárkózását. Az emberek Európáját kell megteremteni a tőke Európája helyett!

– A fenti álláspont része a nemzetállami politikai is?
– A nemzetállam az utolsó védvonal a közösségi identitások fennmaradása szempontjából, hiszen nagyjából az utolsó értelmezhető keret, amin keresztül az emberek hatékonyan bele tudnak szólni a sorsuk alakításába. Azt az ellentmondást is kezelni kell, hogy egyre több olyan kérdés van, amit egyszerűen képtelenség nemzetállami kereteken belül intézni, ez különösen félperiférián érezhető. Az ökológiai válság következményei – mint a biodiverzitás-pusztulás és a klímaváltozás – magyar szinten nyilván kevésbé lehetséges kezelni. A lefelé tartó bérverseny megfékezése nemzetállami keretek között szintén kevéssé lehetséges. Alapvetően EU-n belüli, de nemzetközi együttműködésre is szükség van, ezért erős uniós és nemzetközi intézményekre lenne szükség. Sajnálatos, hogy a jelenlegi kormány a lefelé tartó bérverseny megnyerésére tette fel a politikáját.

– Többször említette a lefelé tartó bérversenyt, illetve korábban tett kijelentéseiben összeszerelő-üzemnek nevezte a kormány gazdasági stratégiáját az autógyárak markáns magyarországi jelenléte miatt. Azonban 2010 óta az ország gazdasága folyamatosan erősödik, az utóbbi két évben pedig négy-öt százalékos GDP-növekedést könyvelhettünk el. Akkor a gazdaság mégsem lehet annyira rossz pályán.
– Ha azt nézzük, hogy 2010-12-ben a „mértékadó” közgazdászok szinte mindegyike rövid időn belül bekövetkező csődöt jósolt a kormány unortodox gazdaságpolitikája miatt, akkor természetesen a kabinet joggal lehet büszke magára. A makroszámok alapján nem lehet kudarcosnak mondani az utóbbi pár évben történteket. 2010-ben magam is üdvözöltem, hogy a kormány szakított neoliberális ortodoxiával. Azzal sem volt problémám, hogy nem kért az IMF-ből. A baj az, hogy az ország függőségét más szálakon erősítette: az említett energiafüggőség mellett a magánnyugdíjpénztárak bezúzása, a paksi hitel, a Belgrád–Budapest vasút nem csökkentetik, hanem növelik az államadósságot. A probléma az, hogy amit az elmúlt két-három évben láttunk bérnövekedésben, a makroszámok javulásában, fenntartható-e az uniós források és néhány összeszerelő-üzem teljesítménye nélkül. A kormány nagy kockázatot vállal, amikor fenntartja azt a szerkezetet, amiben nem egyszerűen a multinacionális szektor részaránya meghatározó, hanem gyakorlatilag néhány nyugat-európai autóipari érdekeltségre alapozza a gazdasági növekedést. A kormány szándékaitól és a magyar gazdaság tényleges teljesítményétől független tényező pillanatok alatt megmásíthatja ezt az impozáns adatsort. Abban sem hiszek, hogy hosszú távon felzárkózási pályára lehet állítani egy országot úgy, hogy egy összeszerelő-üzemet rendeznek be, amelyben hosszú távon nyomás alatt tartják a béreket, és nem invesztálnak a felsőoktatási képzésbe. Alapvetően a munkajogi szabályok gyengítésével, a szakszervezetek ledarálásával próbálnak külföldi befektetőknek vagy a hazai oligarcháknak kedvező környezetet kialakítani. Nem hiszek abban, hogy hosszú távon ez az ország felemelkedéséhez vezetne.

– A gazdasági stratégia része növelni a hozzáadott értéket, az autógyárakban a fizikai munkások mellett egyre több mérnök, informatikus és más egyéb magasan képzett szakember dolgozik. Emellett, ha azt nézzük, hogy kétciklusnyi kormányzás után az utóbbi években tapasztalt mértékű béremelések lehetségesek, szintén azt mutatja, hogy hosszú távon gondolkodik a kormány, és rendben van a gazdaság.
– Ne feledjük, hogy az elmúlt két év bérkiáramlását megelőzte hat másik év, amikor a bérek reálértékükben folyamatosan csökkentek. Az egykulcsos adó is nagy tömegek reálbércsökkenésével járt.

(Forrás: Magyar Nemzet)