2024. 10. 13. Vasárnap Kálmán, Ede napja
Jelenleg a TV-ben:

Globál

Következik:

Szélesvásznú történelem - Meseautó 11:00

Belföld

Most nem vezetnének be vizitdíjat - állítja a DK

Romokban van a magyar egészségügy a kormány miatt - állította Dobrev Klára. A DK politikusa több pénzügyi forrást követel az ágazatba. Párttársa Komáromi Zoltán aki az egészségügyi árnyékminiszteri posztot kapta Gyurcsányéktól azonban konkrétan nem tudta megmondani, hogy min változtatnának ha kormányra kerülnének. Azt viszont kijelentette, most nem vezetnének be vizitdíjat. A politikus ugyanakkor éppen annak megtartása mellett kampányolt 2008-ban.

  • Most nem vezetnének be vizitdíjat - állítja a DK

Az egészségügy tönkretételével vádolta a kormányt Dobrev Klára. Gyurcsány Ferenc felesége a felújított létesítményeket mégis puccparádénak nevezte. 

Komáromi Zoltán Gyurcsányék egészségügyi árnyékminiszter pedig részleteiben fejtette ki, hogy mit is csinálnának, ha kormányon lennének.

Komáromi Zoltán azt is állítja, most nem tennék fizetőssé az egészségügyi szolgáltatásokat.

Csakhogy a 2008-ban éppen azzal került a címlapokra, hogy néhány orvos társával a vizitdíj megtartásáért kezdett aláírásgyűjtésbe.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Tizennégymilliós bírságot kapott Gyurcsány + videó

Tizennégymilliós bírságot kapott Gyurcsány + videó

Több mint tizennégymillió forintos bírságot szabott ki Gyurcsány Ferencre az Országgyűlés elnöke, Kövér László, amiért a bukott miniszterelnök minősíthetetlen módon beszélt Orbán Viktorral szembeni felszólalásában – számolt be a Híradó.hu.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!