2019. augusztus 23.,
péntek, Bence napja

Molnár Zsolt: Mi hőre keményedünk

Hír TV

2018. december 21., péntek 06:57

Soros Györgyhöz kapcsolódó személyek próbáltak MSZP-s politikusokat lejáratni – erősítette meg a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Molnár Zsolt. A szocialisták budapesti elnöke szerint Kunhalmi Ágnes és Bangóné Borbély Ildikó alakítása az MTVA székházánál belefér a politikába, a hatalomnak tűrnie kell az ilyen kritikát. Közben alakul az előválasztás az ellenzéki oldalon. Puzsér Róbert megállapodott a régi baloldallal az előválasztás részleteiről.

Nem indul a főpolgármester-jelöltségért Molnár Zsolt – a szocialisták fővárosi elnöke erről a Hír TV Magyarország élőben című műsorában beszélt. Szerinte az előválasztás lényege, hogy az ellenzék megtalálja azt a személyt, akik kihívója lehet Tarlós Istvánnak.

Bangóné Borbély Ildikó és Kunhalmi Ágnes emlékezeteset alakított a MTVA épületében. Molnár Zsolt ezzel kapcsolatban azt mondta két kitűnő politikusról van szó, akik érzelmileg túlfűtött akciót hajtottak végre. A képviselő szerint az ellenzéki politikusokba a Munka törvénykönyvének módosításáról folytatott vita során belefojtották a szót, és ez is közrejátszott a heves tüntetésekben, de a hatalomnak tűrnie kell az ilyen kritikát.

Molnár Zsolt megerősítette azokat az értesüléseket, hogy az MSZP körül lehettek Soros Györgyhöz kapcsolódó személyek – újságírók, magánnyomozók – akik vezető szocialista politikusokról gyűjtöttek terhelő információkat. Molnár Zsolt szerint a céljuk a szocialista párt eltakarítása az ellenzéki oldalról, de ez nem sikerült.

Tekintse meg a teljes interjút: