2024. 10. 27. Vasárnap Szabina napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Trump vagy Harris? 22:30

Belföld

Mindent tagad Lakatos Márk, de nyomozás indult az ügyben

Mint ismeretes Ábrahám Róbert a Lakatos Márk-ügy elhallgatása miatt szervezett tüntetést szombaton a Batthyány térre.

  • Mindent tagad Lakatos Márk, de nyomozás indult az ügyben

Az újságíró-műsorvezető a Fővárosi Főügyészségen nyújtott be iratokat a közismert homoszexuális influenszer ellen, aminek következtében a rendőrség elindította a nyomozást.

Az eset kapcsán baloldali megmondóemberek is megszólalt. Erről szóló cikkünket ITT olvashatják. 

A történtekre az Instagrammon reagált Lakatos Márk. Közleményét – Lakatos kérésére – változtatás nélkül közöljük:

„Az elmúlt napokban olyan súlyos és alaptalan vádak célpontjává váltam, amelyek teljesen ellentétesek mindazzal, amit képviselek. A leghatározottabban visszautasítom ezeket az állításokat. Mivel állítólag büntetőeljárás indult az ügyben ismeretlen tettes ellen, a hatóság kérdéseire készséggel válaszolok, velük teljes mértékben együttműködök. A közösségi médiában, valamint egyes sajtóorgánumokban megjelent rágalmazásokat a leghatározottabban visszautasítom. Hálás vagyok azoknak, akik ebben a nehéz időszakban mellettem állnak és bíznak bennem. Hiszem, hogy az igazság mindenki számára nyilvánvalóvá válik” – írta Lakatos Márk.

A teljes cikket a Mandiner.hu-n olvashatják. 

18

Figyelem! Ez a tartalom olyan elemeket tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek.

  • Ha ön elmúlt 18 éves, az "Elmúltam 18 éves" gombra kattinthat, és a tartalom az ön számára elérhető lesz.
  • Ha ön nem múlt el 18 éves, kattintson a "Nem vagyok még 18 éves" gombra, így ez a tartalom az ön számára nem lesz elérhető.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szíriai bevándorlók tüntetett Hollandiában a kormány ellen

Szíriai bevándorlók tüntetett Hollandiában a kormány ellen

Több száz szíriai tüntetett vasárnap Hágában amiatt, hogy a holland kormány meg akarja fontolni Szíria egyes térségeinek biztonságossá nyilvánítását, és hogy a biztonságossá nyilvánított országrészekbe visszaküldenék az onnan érkezőket - jelentette az NlTimes című holland hírportál.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Mutatjuk, mit mondott a jogi szakértő a Lakatos Márk ügyről

Mutatjuk, mit mondott a jogi szakértő a Lakatos Márk ügyről

A Magyar Nemzet megkérdezett egy jogi szakértőt, milyen bűncselekmények gyanúját veti föl annak az egykori árvaházi fiúnak a megrázó beszámolója, akit állítása szerint 15 éves korában megrontott a hírhedt balliberális divattervező-celeb, Lakatos Márk.
Menczer Tamás: a bevándorlásra kizárólag a magyar modell a jó válasz

Menczer Tamás: a bevándorlásra kizárólag a magyar modell a jó válasz

Afrika lakossága az óvatos(!) becslések szerint a következő 20 évben 750 millió fővel fog nőni, és eléri a 2,2 milliárdot! Mi, az Európai Unióban vagyunk szűk 500 millióan. Ha az afrikai tömegnek csak egy kis része elindul Európa felé, nekünk harangoztak – közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója vasárnap Facebook-bejegyzésében.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!