2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Minden eddiginél komolyabb hangsúlyt kap a nyelvi képzés

Minden eddiginél komolyabb hangsúlyt kap a nyelvi képzés az új Nemzeti Alaptantervben, amelyet várhatóan még idén elfogadnak - mondta az oktatási államtitkár a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Földi-Kovács Andreának.

  • Minden eddiginél komolyabb hangsúlyt kap a nyelvi képzés

Bódis József közölte, hogy a kormány kiemelt célja, hogy a fiatalok használható nyelvtudást kapjanak. Ennek része lesz az a program is, amelynek keretében minden 9. és 11. osztályos tanuló a nyáron kétszer 2 hetes külföldi nyelvtanfolyamon vehet részt állami támogatással. A kurzusokra pályázni lehet, a feltételek kidolgozása már elkezdődött, a program pedig jövőre indul.

„Ebben az évben a költségvetésben erre nincs megnevezett forrás, meghatározott forrás, ezért a következő éves költségvetésbe tud megjelenni. De az nem jelenti azt, hogy addig nem kell dolgoznunk rajta, hiszen precízen össze kell rakni a pályázati formát, meg kell hirdetni, aztán jövőre meg el kell indulni” – mondta Bódis József oktatásért felelős államtitkár.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!