Amennyiben Kránitz Krisztiánnak, a kispesti vagyonkezelő korrupciógyanús ügyekbe keveredett vezetőjének megbízatását idő előtt, jogszerű indoklással visszavonja a XIX. kerület képviselő-testülete, akkor Kránitz jogosult a vezetői megbízatásának lejáratáig terjedő illetményre – tudta meg a Magyar Nemzet.
A lap értesülései szerint ha Kránitzot a képviselő-testület most júniusban eltávolítaná hivatalából, akkor az több mint 13 millió forintjába kerülne a kerületi polgároknak, amelyet az el nem végzett munka után is kellene fizetni. Ez körülbelül 25 hónapnyi budapesti diplomás átlagbérnek megfelelő összeg.
A Vagyonkezelő Műszaki Szervezet (Vaműsz) igazgatóját határozott időre nevezte ki a kispesti baloldali többség, megbízatása 2021. február 28-án jár le. A határozott idejű vezetői megbízások visszavonását indokolni szükséges, ám a jogszabályok szerint az igazgató körül sorjázó korrupciógyanús ügyek jogi szempontból nem nyújtanak elégséges indokot az igazgató eltávolításához. A Magyar Nemzet úgy tudja, a leváltás csak akkor valósulhat meg, ha Kránitz munkaköre átszervezés miatt szűnik meg.
Kránitz Krisztián leváltása akkor került ismét szóba a fővárosi politika színterein, amikor Gajda Péter kispesti polgármestert kinevezték a Fővárosi Közgyűlés összeférhetetlenségi és vagyonnyilatkozatok ellenőrzéséért felelős bizottság elnöki posztjára. A kinevezés után Gajda tudta nélkül abban állapodtak meg a budapesti frakciók, hogy számukra csak akkor fogadható el a kerületvezető kinevezése, ha leváltják Kránitzot és átvilágítják a vagyonkezelőt. A Vaműsz átvilágítása korábban is napirenden volt, a Magyar Nemzet úgy értesült, hogy egy ismert könyvvizsgáló cég negyvenmillió forint plusz áfa árajánlatot adott a munkára.
A teljes cikk IDE kattintva olvasható