2024. 10. 22. Kedd Előd napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

4 nap - Kádár János árulása 03:00

Belföld

Mesterházy örül, Nyakó nem aggódik

Nyakó István szerint nem rontja az általa vezetett Közmunkások Szakszervezetének hitelességét, hogy két parlamenti ciklussal korábban 36 millió forint költségtérítést vettek fel a feleségével. Az érdekképviselet főtitkára, Kordás László pedig gyerekkora óta tartó szenvedélyével magyarázta, hogy egy többmilliós motorral jár a szakszervezeti és ellenzéki megmozdulásokra.

A Közmunkások Szakszervezete pénteken Baranya megyében toborzott tagokat. A kormánytól a közmunkásbér megemelését követelik, a főtitkár szerint ha ez nem teljesül, újabb éhségmenetet szerveznek. Februárban Nyakó István vezetésével indultak meg Miskolcról a fővárosba. A munkát és kenyeret követelő gyaloglás szervezői azóta már egy érdekképviseletet is alakítottak. A Közmunkások Szakszervezete szocialista vezetőinek azonban nincsenek megélhetési gondjaik.

„Tulajdonképpen 360 képviselőről leírhatták volna ugyanazt, amit rólam” – mondta Nyakó István. Az MSZP volt szóvivőjéről négy éve derült ki, hogy felesége és ő úgy vette fel külön-külön az országgyűlési képviselőknek járó költségtérítést – összesen 36 millió forintot –, hogy közben egyetlen lakást béreltek közösen a fővárosban. Nyakó István szerint mindez jogszerű volt, és politikai támadásnak tartja az ügy felemlegetését.

„Többé-kevésbé fel voltunk arra készülve, hogy azok, akik nem szeretik ezt a fajta tevékenységet, valamivel bepróbálkoznak” – mondta Nyakó István, a Közmunkások Szakszervezetének társelnöke.

Éhségmenet Harley-val

A közmunkás-szakszervezet főtitkára a Gyurcsány-kormány idején még államtitkár volt. Kordás László most egy Harley Davidsonnal jár. A használtan több mint 2 millió forintot érő motorról egy képet is feltöltött az egyik internetes közösségi portálra.

„14 éves korom óta motorozom, most vagyok 43 – mondta Kordás László, hozzáfűzve, hogy 28 éves munkaviszonya van. – Én nem járok Audi Allroaddal vagy valami hasonlóval, ami több tíz millió forint lenne. Ez egy 2,1 millió forintos motorkerékpár, amit éppen Harley Davidsonnak hívnak.”

Épülő szocialista párt

Bár a szakszervezet nevét rosszul tudta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke nagyon örül az érdekképviselet megalapításának. Szerinte a nyári intenzív tagtoborzás a szocialistáknak is segít.

„Ez ugyanúgy építi a szocialista pártot, minthogyha párttagokat toboroznának. Sőt még jobban, hiszen párttagnak talán kevesebb ember szánja el magát a mai világban, hogy vagy mihozzánk, vagy bármely más párthoz csatlakozzon. Ez az a fajta érdekvédő tevékenység, ami egy baloldali szociáldemokrata pártnak egyébként a legfontosabb sajátossága kell, hogy legyen” – mondta az MSZP elnöke.

A Közmunkások Szakszervezetéhez az eddigi toborzások után négy megyéből körülbelül 1500-an csatlakoztak.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Csárdi Antal nem csatlakozik a Tisza Párthoz, a Duna Párt pedig szerinte nem létezik + videó

Csárdi Antal nem csatlakozik a Tisza Párthoz, a Duna Párt pedig szerinte nem létezik + videó

em hiteles, amit Csárdi Antal a választás után hónapokkal előad - így reagált Vitézy Dávid a volt LMP-s politikus vádjaira, aki szerint pártja háttéralkukat kötött. Csárdi Antal függetlenként folytatja tovább, de állítása szerint sem a Tisza párthoz, sem pedig a Magyar Péter által emlegetett Duna-formációhoz nem csatlakozik, szerinte ez utóbbi nem is létezik.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A magyarok 1956 óta a szabadság népe + videó

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A magyarok 1956 óta a szabadság népe + videó

A magyarok 1956 óta a szabadság népe, az a nép, amely ma is éberen reagál minden idegen beavatkozásra, amely a nemzeti szuverenitását sérti - mondta a honvédelmi miniszter a tárcának és a Magyar Honvédségnek az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából rendezett központi ünnepségén, hétfőn Budapesten.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!