2023. 06. 10. Szombat Margit, Gréta napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Európai Híradó 04:40

Belföld

Mesterházy: Az MSZP tisztújítása nem demokratikus

Tisztességtelen és antidemokratikus az MSZP tisztújítási folyamata - ezzel indokolta Mesterházy Attila hogy kiszáll a társelnöki versenyből. A női vezetői pozícióért induló Havas Szófia pedig azt mondta: Szintén sporthasonlattal jellemezte a körülményeket Havas Szófia, aki a női társelnöki tisztséget vette célba. Az ő pályázatát a jelölőbizottság visszadobta, mert szerintük nem felelt meg a szabályoknak. Az MSZP nőtagozatának alelnöke a Heti TV-ben azt mondta, úgy érzi pártja lélegeztetőgépen van.

  • Mesterházy: Az MSZP tisztújítása nem demokratikus

Június végén jelentette be az MSZP elnöke, hogy a megújulás jegyében pártja áttér a társelnöki rendszerre. Tóth Bertalan rögtön jelezte is, hogy Kunhalmi Ágnessel közösen alkotnák a szocialista pártvezetés jövőjét.

Mesterházy Attila az MSZP egykori elnöke viszonyt úgy gondolta ő is ringbe szál és kihívja Tóth Bertalant.

A folyamatosan változó feltételek miatt végül mégis visszalépett Mesterházy Attila. Az egykori elnök az ATV-ben elmondta:

pártja tisztújítási folyamata antidemokratikus és tisztességtelen és úgy érzi, hogy szándékosan próbálták ellehetetleníteni az indulását.

Szerinte a közelmúltban több olyan esemény is történt, amely ebbe az irányba mutat, ilyen például a párt Pest megyei szervezetének a feloszlatása, vagy a megszokottól eltérő voksolás.

Mesterházy Attila emlékeztetett:

a pártja által kitalált zárt listás szavazás intézménye sosem létezett az MSZP-ben.

Ennél a voksolási módnál a jelölteknek meg kell nevezniük azokat a politikusokat, akikkel a jövőben együtt kívánnak dolgozni, és akik a tagjai lennének egy esetleges új pártvezetésnek.

 

Havas Szófia: Lélegeztetőgépen van az MSZP

Szintén sporthasonlattal jellemezte a körülményeket Havas Szófia, aki a női társelnöki tisztséget vette célba. Az ő pályázatát a jelölőbizottság visszadobta, mert szerintük nem felelt meg a szabályoknak. Az MSZP nőtagozatának alelnöke a Heti TV-ben azt mondta, úgy érzi pártja lélegeztetőgépen van.

Az MSZP tisztújító kongresszusát szeptember 19-én tartják. Online zajlik majd az esemény, az elnökség megválasztása mellett pedig a küldöttek a párt 2022-es választási programjáról is szavaznak.

 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Ismét figyelmeztetést adtak ki az újabb viharok előtt

Ismét figyelmeztetést adtak ki az újabb viharok előtt

Hajóvá változó buszok, vízben elakadt autók! Budapestre is lecsapott a vihar. A rövid idő alatt lezúduló nagy mennyiségű csapadék pénteken is sok munkát ad a tűzoltóknak. A katasztrófavédelmet főleg elárasztott garázsok és pincék miatt riasztották.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!