2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:00

Belföld

Megy a nagy átverés – Veszélyben a külföldi turisták

Továbbra is átverik a külföldieket Budapesten. A legkülönbözőbb trükkökkel próbálják meg átverni a vendéglátóhelyek és taxisok a Magyarországra látogató turistákat – ez derül ki a fővárosi kormányhivatal egy hónapos ellenőrző akciójából. A 70 vizsgált üzlet és szórakozóhely harmadában találtak visszásságokat, de a vizsgált taxisok még rosszabbul vizsgáztak. Mindegyiküknél visszaéléseket tapasztaltak. A fővárosi kormányhivatal most rendszeressé teszi az ellenőrzéseket, hogy csökkentsék a külföldiek ellen irányuló visszaéléseket.

Hiába nézi meg először egy külföldi nő, majd férje is közelről az ékszereket a főváros egyik boltjának kirakatában. Az ár nincs rajtuk. Azt sem tudni, hogy a kalocsai mintás terítőket és pólókat mennyiért árulják. Egy másik boltban pedig a kerámiabábokról és a magyar nevezetességeket ábrázoló hógömbökről hiányzik az árcímke. A fővárosi kormánymegbízott szerint sok helyen azzal trükköznek a kereskedők és a vendéglátósok, hogy nem tüntetik fel, az árak tartalmazzák-e az áfát. Pesti Imre szerint így akarnak több pénzt kiszedni a külföldiekből. „Nyilvánvaló, hogy játszadoznak az árakkal. Ami azt jelzi, hogy nem tüntetik fel az áfaértékét, valamint többször tapasztaljuk, hogy másként számláznak, illetve a szolgáltatási díjat, szervizdíjat nem írják rá az étlapra vagy itallapra” – nyilatkozta a fővárosi kormánymegbízott.


A fővárosi kormányhivatal egy hónapig razziázott a turisták által közkedvelt helyeken. A magukat külföldinek kiadó ellenőröket minden harmadik helyen próbálták meg átverni. „A 70 ellenőrzésből mintegy 26 helyen találtunk visszásságot” – tette hozzá Pesti.  A taxisok még rosszabbul vizsgáztak. Mindegyikük lebukott, amiért többszörös árat kért a külföldinek hitt utasától.

A kormánymegbízott azt mondta: első alkalommal csak figyelmeztetik a szabálysértőket. Ezentúl rendszeresen ellenőriznek majd, és ha újabb visszaélést találnak, már pénzbírság lesz a büntetés.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Büszke lehet Európai Parlamenti munkájára a magyar baloldal?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!