– A Szegedi Törvényszéknek a büntetőeljárásról szóló törvény értelmében meg kell szüntetnie a 6,3 milliárd forintos költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vád alá helyezett Czeglédy Csaba elleni eljárást – közölte a Magyar Nemzet érdeklődésre Szanka Ferenc, a vádat képviselő Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.
A csoportvezető ügyész arra reagált, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti listáján szereplő vádlott mentelmi jogának megvonását kedden nem szavazta meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Az ülésen kilencen szavaztak a felfüggesztésre, nyolcan ellene. A mentelmi jog megvonásához kétharmados többségre lett volna szükség.
A megszüntetés kérdésében a törvényszéknek nincs mérlegelési lehetősége, és a döntést közvetlenül azután ki kell hirdetnie, hogy kézhez veszik az NVB írásba foglalt határozatát.
A testület döntésének eredményeként a Czeglédyvel szemben folyamatban lévő büntetőeljárást addig nem lehet folytatni, amíg az uniós választás végeredménye nem emelkedik jogerőre. Ezután az ügyészségnek ismét vádat kell emelnie a DK és az MSZP ügyvédjeként is elhíresült férfivel szemben. Ez csak akkor nem lehetséges, ha a DK uniós listájának utolsó, 36. helyén álló vádlottat a Gyurcsány-párt mégis Brüsszelbe küldi, ugyanis ebben az esetben Polt Péter legfőbb ügyésznek az Európai Parlament elnökénél kell kezdeményeznie a mentelmi jog megvonását.
Az NVB döntése előtt Czeglédy Csaba is szót kapott. A jelölt azt állította: valószínűséggel nem lesz EP-képviselő, ennek ellenére nem tartja magát „kamujelöltnek”.
Czeglédyvel és húsz bűntársával szemben a Csongrád Megyei Főügyészség február elején különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat. Eszerint Czeglédy, mint a szombathelyi székhelyű Human Operator igazgatóságának elnöke és ügyvezetője a 2011-től kezdődően egy olyan bűnszervezetet hozott létre, amelynek célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó részvénytársaság adófizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt.
Értesüléseink szerint a törvényszék június utolsó hetére tűzheti ki a büntetőper előkészítő ülését, amelyen jogerős ítéletet is hirdethetnek azokkal szemben, akik a nyomozás során egyezséget kötöttek az ügyészséggel, beismerték a terhükre rótt bűncselekményeket, és elfogadják azt a büntetést, amelyet a vádhatóság velük szemben indítványozott. Úgy tudjuk, eddig tíz érintett – köztük strómanok és iskolaszövetkezeti vezetők – kötöttek egyezséget büntetésük mérsékléséért.