2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Megszűnhet a középiskolai oktatás az ELTE gyakorlóiskolájában

Csak a középiskolai oktatást akarják megszüntetni a Kiss János altábornagy utcai ELTE gyakorlóiskolában – jelentette be az intézmény rektora, Mezey Barna. A forráshiány miatti helyzet megoldásáról Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere és a rektor is hajlandó tárgyalni a szülőkkel.

Szülők százai gyűltek össze az ELTE XII. kerületi gyakorlóiskolájának tornatermében. Az intézményben 750 diák tanul. Az egyetem az állami támogatás csökkentése és a költségvetési zárolások miatt zárná be a gimnáziumot. Az általános iskolát megtartaná, mert ott gyakorolnak a tanítóképző főiskola hallgatói.

Egyelőre a gyakorlóiskola sem lát más megoldást: ezek nélkül a források nélkül nem tudunk igazából működni – mondta Mesterházy Ferenc igazgató. Abban az esetben, ha a középiskolai részt levágja a fenntartó, akkor 27 dolgozót kell elbocsátani, és kevesebb épületet kell üzemeltetni, ezen csökkenthető az a plusz fenntartói hozzájárulás, ami a normatíván felül van – tette hozzá az ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola igazgatója.

Az elmúlt években a XII. kerületi önkormányzat évi 50 millió forinttal támogatta az iskolát. 2013-tól azonban az intézmény fenntartója az állam lett. A polgármester úgy fogalmazott: egész egyszerűen ez az összeg már nem érkezik meg, amit eddig adni tudtunk. Pokorni Zoltán azt mondta, hogy a középiskolásoknak lesz helyük egy másik kerületi gimnáziumban.

– Át tudjuk alakítani úgy a szerkezetet, hogy változatlanul a most 3., jövőre 4. évfolyamot osztályfőnököstül, mindenestül át tudja venni az Arany János Gimnázium – közölte Pokorni, hozzátéve: ugyanezt meg tudjuk csinálni a most második, jövőre harmadik évfolyam esetében is.

Az elsősöknek viszont csak egy részét tudja átvenni más középiskola a XII. kerületben. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma már korábban jelezte: az iskola jövőjéről az ELTE dönt, mert gyakorlóintézményről van szó. Végleges döntés január végére várható.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A nap kérdése

A nap kérdése

Lesz következménye a francia elnök háborús retorikájának az európaiak biztonságára?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!