2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Rózsa Miklós a filmzenekirály 03:00

Belföld

Megszorításokat terveznek az ellenzéki főpolgármester-jelöltek

Karácsony Gergely, az MSZP—Párbeszéd főpolgármester-jelöltje az ingatlanadó bevezetése mellett az ingyenes parkolás jelenlegi rendszerét szüntetné meg, az őszi választáson a DK támogatásával induló Kálmán Olga szerint pedig nem az a lényeg, hogy mennyit költünk rezsire. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint egyértelmű, hogy újra összeáll a megszorításmániás koalíció.

  • Megszorításokat terveznek az ellenzéki főpolgármester-jelöltek

Nem cáfolta egyértelműen Karácsony Gergely tegnapi sajtótájékoztatóján, hogy az általa vezetett XIV. kerület korábbi jegyzője, a milliárdos veszteséget termelő parkolási szerződések idején hivatalban lévő Makranczy László pénzt kapott a hallgatásáért cserébe. A Párbeszéd társelnöke mindössze azt az értesülésünket nevezte nem helytállónak, hogy Makranczy hétmillió forintot kapott, ám arra a kérdésre, hogy bármekkora összegű hallgatási pénzt felvett-e a volt jegyző, csak kitérő választ adott.

Hangzatos ígéretekkel viszont annál lelkesebben állt elő az MSZP–Párbeszéd főpolgármester-jelöltje, aki egy 160 milliárd forintos úgynevezett Budapest-csomagot jelentett be. Szerinte a jövő évre tervezett büdzsé 300 milliárd forint értékben támogat népszerűtlen vagy felesleges beruházásokat, ezért átfogó módosító javaslatot nyújtanak be. Az ingatlanadó bevezetésével is kampányoló Karácsony egyebek mellett a Liget projekt elemeit, a budai Vár átalakítását és a paksi atomerőmű bővítését bírálta, s közölte: ezekből a forrásokból önkormányzati lakásokat építene, a közösségi közlekedést fejlesztené, valamint zöldterületeket hozna létre, de különböző színházakat is támogatna. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke az oktatás és az egészségügy általa siralmasnak nevezett állapotát javítaná a fennmaradó összegekből, annak ellenére, hogy szavaiból kiderült: tudatában van annak, hogy a jövő évi költségvetésben 180 milliárd forinttal több jut az egészségügyi szektorra.

A DK közben közleményben szólította fel Karácsonyt, hogy ne vegye el a helyben lakók ingyenes parkolását lakásuk, házuk előtt. Mint írták, a fővárosiak joggal fogják úgy érezni, hogy ezzel indokolatlanul teszik nehezebbé az életüket. A Párbeszéd válaszában azt írta, a DK valótlanságot állít, mivel az önkormányzattól kapott úgynevezett közlekedési alapjövedelmet akár parkolásra is fordíthatnák a fővárosiak. Karácsony lakásépítési elképzeléseit és a közlekedési alapjövedelmet is kivitelezhetetlennek nevezték a Momentum szakpolitikusai az Azonnali.hu-n.

– Karácsony Gergely ismét bizonyította alkalmatlanságát, Szabó Tímeával együtt azt sem tudják, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester által tavaly novemberben kötött megállapodás 15 pontja összesen több mint 1000 milliárd forintnyi fejlesztést jelent Budapestnek – olvasható a Miniszterelnökség reagálásában.

Oláh Lajos (DK) kedden a parlamentben, napirend előtti felszólalásában azt mondta, ha a budapestiek úgy döntenek, hogy a ma kezdődő ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztáson induló DK-s jelöltet, Kálmán Olgát támogatják, akkor ősztől vége lesz annak, hogy Budapestnek a kormány diktál, és megkezdődik az élhető főváros megteremtése. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára erre úgy válaszolt: Kálmán az előválasztási vitában azt mondta, nem az a lényeg, mennyit fizetünk a rezsiért, hanem hogy minél kevesebb energiát használjunk fel a jövőnk szempontjából.

– Ezt kiegészítve a Gyurcsány-párt adóemelési terveivel egyértelmű, hogy újra összeáll „a megszorításmániás koalíció” – hangsúlyozta Dömötör Csaba.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Így riogat Pikó András + videó

Így riogat Pikó András + videó

A VIII. kerületi baloldali polgármester valótlanságokat állít az Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztésével kapcsolatban - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté kiemelte: Pikó András a 2019-es kampányát is hazugságokra alapozta, ezt ismételné meg idén is.
Emlékük legyen áldott + videó

Emlékük legyen áldott + videó

A Parlamentben is megemlékeztek a holokauszt magyarországi áldozatairól. 1944-ben ezen a napon, április 16.-án kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. A Mazsihisz elnöke emlékeztetett, a zsidókat ma Izraelben érő véres támadások után ismét magasra csapott az antiszemitizmus lángja a világban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!