2024. 10. 05. Szombat Aurél napja
Jelenleg a TV-ben:

Csörte

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Belföld

Megszólalt a kormányszóvivő a reptéri állapotokról

Tűrhetetlen állapotok a reptéren, azonnali, gyors, hatékony lépéseket vár a kormány - közölte a kormányszóvivő szombaton a Facebook-oldalán.

  • Megszólalt a kormányszóvivő a reptéri állapotokról

Vitályos Eszter a bejegyzésében azt írta, hogy az elmúlt hetekben sok járatkéséssel és -törléssel kellett számolniuk a légiutasoknak Európa-szerte, így Budapesten is.

"A XXI. században megengedhetetlen, hogy a magyar családok és az idelátogató turisták hosszú órákat rostokoljanak a reptéren úgy, hogy nem kapnak megfelelő tájékoztatást és ellátást. Ami most a Liszt Ferenc repülőtéren történik, az még az állami tulajdonszerzés előtti időszak következménye.

Amint megtörténik a reptér tényleges, fizikai átvétele, a helyzet javulni fog"

- fogalmazott a szóvivő.

A kormányszóvivő kitért arra, hogy az első lépések már megtörténtek, és köszönetet mondott a Budapest Airport munkatársainak, hogy két különálló ellátó zónát is kialakítottak, ahol a járatkéséssel érintett utasok élelmiszert, vizet vehetnek magukhoz, a családok részére pedig külön baba-mama szoba, bébiétel és egészségügyi csomag is rendelkezésre áll.

Kiemelte, hogy

a jövőben nemcsak a repülőtér üzemeltetésének kell javulnia, hanem a légi közlekedés irányításának és a földi kiszolgálásnak is.

"Minden szereplő együttműködésére szükség van, annak érdekében, hogy a légiközlekedés szereplői a lehető legmagasabb minőségű szolgáltatást tudják nyújtani, mégpedig ellenőrzött módon" - írta Vitályos Eszter.

A bejegyzéshez csatolt videóban a kormányszóvivő elmondta azt is, hogy a kormány azonnali intézkedést kért a Budapest Airporttól és a Hungarocontrolltól, annak érdekében, hogy azok a magyar családok és azok az idelátogató turisták, akik kénytelenek elszenvedni azt, hogy a repülőgépük több órát késik, minél komfortosabb körülmények között tegyék meg a várakozási időt.

A járatkésések, járattörlések esetén a terminál munkatársai rendelkezésre állnak és információt nyújtanak az utasoknak, hogy mire lehet számítani, mikor tudnak tovább utazni.

Az ellátó zónákról azt mondta, hogy jelenleg kettő ilyen van, de szükség esetén még egyet ki fognak tudni alakítani a repülőtér munkatársai.

"Amint a repülőtér magyar kézbe kerül, állami tulajdonba kerül, azon fog dolgozni a kormány, hogy ezek az anomáliák megszűnjenek"

- fogalmazott Vitályos Eszter.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Emlékezés a vörösiszap-kataszrófa áldozataira

Emlékezés a vörösiszap-kataszrófa áldozataira

Példaértékűnek nevezte a vörösiszap-katasztrófát követő összefogást és az érintett települések újjáépítését a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Kolontáron, az ipari katasztrófa bekövetkeztének 14. évfordulóján tartott megemlékezésen.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!