A dunai árvíz levonulása után megkezdődött a takarítás. A fertőzésveszély miatt veszélyes hulladéknak számítanak a homokzsákok, így azokat megsemmisítik. A Fővárosi Vízművek több helyen megkezdte azok eltakarítását. A Duna-parton volt tudósítónk, Adorján Kira.
A Bayer shownak ezen a héten rendhagyó módon két vendége is volt. Az első részben Varga Mihály pénzügyminiszterrel, míg a másodikban Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai igazgatójával beszélgetett Bayer Zsolt.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Exkluzív interjút adott a Magyar Nemzetnek Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki a tőle megszokott markáns és világos helyzetértékelésben vázolta fel a belpolitikai viszonyokat és a nemzetközi kihívásokat.
Zsigmond Barna Pál, az aradi vértanúk emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésen, a Batthyány-mauzóleumnál hangsúlyozta, a 13 aradi vértanú nem csupán a múlt, hanem élő üzenet a jelen számára is arról, hogy a szabadságot és a függetlenséget soha nem adták könnyen.