2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Belföld

Megkéseltek két embert Gyulán, egyikük meghalt

Megkéseltek két embert Gyulán vasárnap hajnalban, a rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt.

  • Megkéseltek két embert Gyulán, egyikük meghalt

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-ra feltett közleményében azt írta, a rendőrségen vasárnap hajnalban jelentette be egy gyulai nő, hogy a háza udvarán egy sérültet talált.

A megsérült 17 éves fiatalember a rendőröknek elmondta, hogy a barátjával szórakozni ment, majd amikor hazafelé tartottak, a barátja egy késsel megszúrt egy férfit és őt is megsebesítette az arcán. A megszúrt 27 éves férfi meghalt, a holttestét az utcán találták meg.

A rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül, a 44-es főút Gyulát elkerülő szakaszán elfogták a 18 éves gyulai R. Róbertet, akit később emberölés gyanúja miatt őrizetbe vettek.

A nyomozók vizsgálják, hogy milyen konfliktus vezethetett a bűncselekményhez.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

Magyarország EU-elnökségéről, az ukrajnai és a közel-keleti háborús konfliktusokról valamint a svájci-magyar gazdasági együttműködésről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Viola Amherddel, a Svájci Államszövetség elnökével pénteken a Karmelita kolostorban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!