2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Megismételhetik Jászberényben a polgármester-választást

A fideszes Szabó Tamás választási csalás miatt fellebbezést nyújtott be, amelynek helyi választási bizottság helyt adott. A megismételt választást november 10-re tűzték ki. Az ellenzéki jelölt fellebbezett.

  • Megismételhetik Jászberényben a polgármester-választást

Mindössze 14 szavazat döntött az új polgármesterről október 13-án Jászberényben. Ennyi volt a különbség az ellenzéki jelölt, Budai Lóránt javára a kormánypárti Szabó Tamással szemben. A Fidesz-KDNP a szavazatok újraszámlálását kezdeményezte, majd kiderült, hogy a választás napján csalás történhetett.

A területi választási bizottság ezért úgy döntött, megsemmisíti az eredményt, a választást pedig meg kell ismételni. A testület pénteki határozatában indoklásként többek között azt írja, vasárnap a szavazókörökbe idegenek mentek be, és bizonyítottan a szavazási szándékot torzító pénzfelajánlás történt.

A közös ellenzéki jelölt, az egyébként jobbikos Budai Lóránt azt mondta, a kormánypárti jelölt azért támadta meg az eredményt, mert nem tudja elfogadni vereséget.

A várost 2010 óta irányító fideszes Szabó Tamás híradónknak elmondta, a jelölteknek a szavazókörökben tilos megjelenniük, mert ezzel befolyásolhatják a választókat. Szavazatvásárlás és fenyegetés miatt pedig büntetőfeljelentést is tettek.

Az ellenzéki jelölt fellebbezett a választási bizottság döntése ellen. Ha ezt nem fogadják, el a megismételt szavazásra november 10-én kerül sor. Ekkor csak a polgármesterjelöltekre lehet majd szavazni.

Hír TV 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!