2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

Meghosszabbították a terrorcselekménnyel gyanúsított szír férfi letartóztatását

Ismét meghosszabbították a terrorcselekménnyel gyanúsított szír férfi letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-vel. Azt írták: az eddig beszerzett bizonyítékok szerint F. H. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016-ban Szíriában legalább 10 ember kivégezésében vett részt. Ez többek között előre kitervelten, aljas indokból és célból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettének megállapítására alkalmas - tették hozzá.

  • Meghosszabbították a terrorcselekménnyel gyanúsított szír férfi letartóztatását

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a terhelt jelenlétének biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének, illetve meghiúsításának és a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében indítványozta a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását.

A gyanúsított kirendelt védője indítványozta védence letartóztatásának megszüntetését, álláspontja szerint ugyanis az ügyészség által bemutatott bizonyítékok a megalapozott gyanú alátámasztására nem alkalmasak.

A bíróság az ügyészi indítványt találta megalapozottnak.

A megalapozott gyanút többek között a Terrorelhárítási Központ feljelentése, a lehallgatási adatok, az európai társszervektől beszerzett adatok, a feljelentő vallomása, valamint a terhelt cselekményével kapcsolatos videofelvétel támasztja alá.

Kiemelték: tekintettel a bűncselekmények jellegére, a kiszabható büntetés mértékére, valamint a gyanúsított személyi körülményeire és arra, hogy korábban már találtak nála hamis okiratot, megalapozottan feltehető, hogy kényszerintézkedés nélkül elérhetetlenné válna a hatóságok számára. A bíróság szerint - "figyelemmel a terhelt büntetett előéletére és a terhére rótt bűncselekmény jellegéből adódóan a személyében rejlő fokozott kockázati tényezőre" - alappal kell tartani attól, hogy a férfi szabadlábon újabb bűncselekményt követne el, valamint akadályozná vagy meghiúsítaná a bizonyítási eljárást.

A Budai Központi Kerületi Bíróság július 19-én ezért az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb szeptember 24-éig meghosszabbította a szír állampolgár letartóztatását. A végzés nem végleges - olvasható a közleményben.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség terrorizmus gyanúja miatt, kitoloncolás során, március 24-én vette őrizetbe Magyarországon a szír férfit (F. Haszant), aki három éve az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja, és a gyanú szerint 2016-ban kivégzésekben vett részt.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Ekkora árra senki sem számított + videó

Ekkora árra senki sem számított + videó

Halálos áldozatai is vannak a heves esőzéseknek világszerte. Irán, több arab állam és Oroszország is komoly áradásokkal küzd. Ezrek voltak kénytelenek elhagyni lakóhelyüket.
Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Tízezer hajós és még ennél is több turizmusban dolgozó megélhetése kerülne veszélybe, ha Karácsony Gergely kitiltja a hajók nagy részét a Dunáról. A Duna-parti Építési Szabályzat tervezett módosítása szerint a jövő évtől tiltanák ki a hajókat a legtöbb kikötőből. A 24 kikötő több mint felét pedig megszüntetnék.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Dúró Dórának a parlament folyosóján annyit mondott, kezét csókolom, de nem egyeztetett vele - így reagált Kocsis Máté az atv.hu-nak, miután Magyar Péter azt állította, hogy Kocsis és Dúró rendszeresen egyeztet.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!