2023. 10. 04. Szerda Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Hitvallók és ügynökök

Következik:

Hitvallók és ügynökök 03:30

Belföld

Megemlékezés a nemzeti összetartozás napján Tarhoson

Országszerte több helyen emlékeztek a Nemzeti Összetartozás napja alkalmából. Így volt ez a Békés Vármegyei Tarhoson is. A kistelepülésen a Templomkertben a Trianon-emlékműnél gyűltek össze a község lakói.

  • Megemlékezés a nemzeti összetartozás napján Tarhoson

Kiripóczki László, a Tarhosi Katolikus Iskola diákja Wass Albert, Hontalanság hitvallása című versét mondta el az ünnepségen. Kürti Sándor, a község polgármestere mindenkit az összetartás megtartására buzdított.

Magyar embernek ez egy gyásznap, a Trianon, az pedig nagyon fontos minden magyarnak az egész világon. Mi eldöntöttük 2020-ban mikor egy nagyon szép felvonulást, fáklyás felvonulást csináltunk. Ami a youtubon rajta van és az egész ország figyeli, hogy csinálunk ide a templomkert mögé, egy bemért 108 éves kocsányos tölgy mellé egy szép emlékművet, ami az összetartozás jelképe

- mondta Kürti Sándor Tarhos polgármestere

A polgármester hozzátette, hogy a gyermekek számára is hangsúlyos a megemlékezés, illetve az, hogy lássák a béke és egymás megbecsülése, mindennél fontosabb.

A rendezvényen a Békéscsabai Jókai Színház művészei is közreműködtek.

A műsort az emlékmű megkoszorúzásával pecsételték meg.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Csák János: Friss Nobel-díjasaink között szembetűnő a hasonlóság

Csák János: Friss Nobel-díjasaink között szembetűnő a hasonlóság

Az idei évben Nobel-díjjal kitüntetett magyar tudósok mindketten az ötlettől az alkalmazáson át a szabadalomig és utána a termékig elvitték azt az elgondolást, ami a fejükben volt – nyilatkozta lapunknak a kulturális és innovációs miniszter. Csák János szerint a tudománynak nincs nemzetisége, a találmányoknak az emberiség javát kell szolgálniuk.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!