2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Megállapította a bíróság egy hódmezővásárhelyi képviselő méltatlanságát

A Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság nem jogerős ítéletében megállapította, hogy egy hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő méltatlan a tisztségére - tájékoztatta a bíróság kedden az MTI-t.

  • Megállapította a bíróság egy hódmezővásárhelyi képviselő méltatlanságát

A közlemény szerint a Csongrád Megyei Kormányhivatal, mint felperes a hódmezővásárhelyi közgyűlés, mint alperes határozatának megváltoztatását, és az önkormányzati képviselő összeférhetetlenségének megállapítását kérte a bíróságtól.

A kormányhivatal másodlagosan annak megállapítását kérte, hogy a képviselő méltatlan a tisztségére, mert nem hozta a közgyűlés tudomására az összeférhetetlenségi ok fennállását a törvényben megállapított határidő alatt.

A képviselő egy internetes rádiót működtető cég ügyvezetője, így a jogszabályok alapján médiatartalom-szolgáltatónak minősül. A tavaly október 13-án megválasztott képviselő a rádió működtetését október 31-én 22 órájától átmenetileg felfüggesztette.

A bíróság döntésével a kormányhivatal elsődleges kereseti kérelmét elutasította, mert arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy a képviselő azzal, hogy az internetes rádió működtetését átmenetileg felfüggesztette, eleget tett az összeférhetetlenség megszüntetését előíró kötelezettségének. A törvényszék azonban megállapította, hogy az önkormányzati képviselő méltatlan a tisztségére, mert nem jelentette be a képviselő-testületnek a vele szemben fennállt összeférhetetlenségi okot a törvényben előírt háromnapos határidőn belül.

A bíróság ítélete nem jogerős, az ellen az érdekeltek fellebbezést jelenthetnek be - áll a közleményben.

Krupiczer Ferenc önkormányzati képviselővel szemben Cseri Tamás, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője kérte a közgyűléstől a politikus összeférhetetlenségének megállapítását. A képviselő-testület - a kormányhivatal által megtámadott - határozata alapján nem áll fenn az összeférhetetlenség.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!