2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Belföld

Még magyar középiskolában tett érettségije sem volt Hajnalnak, amikor már közgazdászként hivatkozott magára

Újabb információk láttak napvilágot a baloldal hegyvidéki jelöltjének végzettségéről.

  • Még magyar középiskolában tett érettségije sem volt Hajnalnak, amikor már közgazdászként hivatkozott magára

Mint azt korábban a Mandiner megírta, Bangó Borbély Ildikó ügyéhez hasonlóan Hajnal Miklós is diploma nélkül nevezte magát közgazdásznak. És bár alighogy megírtuk, hogy hallgat a baloldal, majd gyorsan kizárták a diplomabotrányba keveredő Bangónét az MSZP-ből, a Momentum azóta sem mondja meg, Bangóné sorsára küldi-e Hajnalt. Sőt, Hajnal Miklós utóbb azt nyilatkozta, kvázi magyarázatként befejezetlen tanulmányaira, hogy „mondhatnám, hogy fontosabb volt nekem Magyarország jövője a saját tanulmányaimnál”.

Egészen friss hírmorzsa a momentumos politikus kapcsán, hogy legutóbb azt nem találta el, pontosan milyen státuszban van jelöltsége, valamint kiderült az is, hogy

bár korábbi nyilatkozata szerint „már sajnálja”, hogy közgazdászként hivatkozott magára, azért továbbra is diplomásnak állítja be magát.

Érdekesség, hogy a Momentum akkori elnöke, Fekete-Győr András a hír kapcsán azt nyilatkozta, szerinte nem kell diploma ahhoz, hogy valaki közgazdásznak nevezhesse magát. A villamosmérnököt sem a diploma teszi – fogalmazott a volt pártelnök.

Még magyar középiskolában tett érettségije sem volt Hajnalnak, amikor már közgazdászként hivatkozott magára

A Mandiner birtokába jutott információk szerint azonban

amikor Hajnal Miklós közgazdásznak vallotta magát, még magyar középiskolában tett érettségivel sem rendelkezett.

Információnk szerint a baloldal hegyvidéki jelöltje évekig járt a Radnóti gimnáziumba, azonban az intézményben nem tett magyar nyelven középiskolai érettségit, semmilyen tárgyból. Ezt követően egy magániskola, az Intenational British School diákja lett, ahonnan egy nemzetközi érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik, 2014-ből. A dokumentumot az Intenational British School Budapest állította ki.

A The British International School Budapest honlapján elérhető információk szerint, ha valaki cikkünk írásakor szeretné az intézményben taníttatni gyermekét, a gyermek életkorától függően 100 ezer forintos jelentkezési díjat, 350 ezer forint regisztrációs díjat, valamint 300 ezer forintnyi letétet kell fizetnie (utóbbi összeget az intézmény optimális esetben visszatéríti, amikor a gyermek befejezi tanulmányait az intézményben).

Az intézményben a tandíjak 2021/22-es tanévre vonatkozóan 3 682 000 forint, valamint 7 001 000 forint között mozognak, a gyermek életkorától függően (kedvezmények nélkül). Az intézmény weboldalán található információk szerint a tandíj összege egy összegben, vagy három részletben fizethető be.

Később azért letette a magyar érettségit

Információink szerint ezt követően, 2021-ben, Hajnal történelem érettségit is tett, de diplomával cikkünk írásakor sem rendelkezik. A politikus jelenleg az ELTE jogi karának hallgatója.

Hajnal Miklós felügyelőbizottsági elnök a BKK-nál, pedig saját bevallása szerint csak érettségije van

Az ellenzék hegyvidéki jelöltje mindössze egy nemzetközi érettségivel tölti be a BKK Zrt. felügyelőbizottsági elnöki posztját, havi bruttó félmillió (502 200) forintért. Bővebben is érdekel...

Visszatérő elem a diplomabotrány a baloldalon

A baloldalon egyébként nem Bangóné Borbély Ildikó botránya és Hajnal Miklós ügye ez az első eset, hogy egy politikus valótlanul végzettséget, diplomát vagy nyelvvizsgát tulajdonít magának. Karácsony Gergelyről 2021 tavaszán derült ki, hogy nyelvvizsga hiányában nem szerezhetett volna jogszerűen doktori fokozatot és a Corvinuson sem oktathatott volna. Karácsony egyébként Bangónéhoz hasonlóan több életrajzában is szerepeltette a doktori címét. Valótlanul volt feltüntetve a Párbeszéd Magyarországért (PM) honlapján, hogy Karácsonynak PhD-ja van.

Mandiner

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

Valakitől kaptunk egy adatvédelmitájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni . ezt maga Magyar Péter nyilatkozta a Magyar Nemzet riporterének. Az ügyben most megszólalt Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke is.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Éjféltől lehetett kirakni az önkormányzati választások kampányplakátjait. Józsefvárosban csupán néhány óra kellett ahhoz, hogy valaki megrongálja, letépje Sára Botondnak, a Fidesz–KDNP jelöltjének a plakátjait. Volt olyan oszlop is, ahol a kormánypárti jelölt hirdetőtáblája helyére Pikó András jelenlegi baloldali polgármesteré került.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!