2020. február 25.,
kedd, Mátyás napja

Matolcsy: Kivételes korszakban, kivételes országban élünk

MTI

2019. november 18., hétfő 15:53

Kivételes korszaknak nevezte a jelenlegit, és kivételes országnak Magyarországot Matolcsy György jegybankelnök hétfőn a Magyar Nemzeti Bank Kiválósági Ösztöndíjprogram oklevélátadó ünnepségén, ahol megjegyezte, hogy az ország az elmúlt tíz évben kivételes társadalmi, gazdasági és szellemi eredményeket ért el.

Az elmúlt tíz évben szavai szerint "aranyháromszöget" épített az ország a politikai stabilitás, a pénzügyi egyensúly és a gazdasági növekedés megteremtésével.

A jegybank elnöke rámutatott: Magyarország olyan korszakba jutott el, amikor a korábbi hátrányokat előnnyé tudta változtatni. "Hátrányunk volt egyebek mellett, hogy a magyar nép több országban él, most igyekszünk kialakítani a Kárpát-medencében a térségek, a vállalkozások szoros együttműködését" - jelezte Matolcsy György.

Az MNB elnöke kiemelte: Budapesttel és vonzáskörzetével egy sikeres, 4 millió lakosú gazdasági, szellemi központot épít ki Magyarország, és a V4-országok városai között is szoros együttműködést alakít ki.

A jegybank elnöke rámutatott: Magyarország az elmúlt időszakban jól válaszolt olyan jelentős geopolitikai kihívásokra, mint a migráció, jó választ adott a gazdasági és monetáris kihívásokra is.

Jelezte: jó adórendszert alakított ki a magyar kormány, amely ösztönöz a munkahelyteremtésre, a munkavállalásra és ezzel párhuzamosan a tudás megszerzésére. A komoly szakmai tudás elérése egyúttal segít a nagyobb jövedelem elérésében is - hangsúlyozta az MNB elnöke.

Rámutatott: az ország jól használja fel a külföldi tőkét, a nagyvállalatokat, az uniós forrásokat, idevonzza az egyes nagy világcégek tudásközpontjait, és az utóbbi időben jelentős forrásokat biztosít a magyar kis- és közepes cégek (kkv-k) fejlődésének előmozdítására is. Emellett az elmúlt időszakok tudáshiányát számos innováció megvalósításával tudástöbbletté alakította át - tette hozzá.

Az MNB elnöke jelezte: az elmúlt 500 év "atlanti korszakát" Eurázsia korszaka váltja fel, Magyarország ebben a folyamatban is korábbi hátrányát előnnyé változtatja, és a híd szerepét tölti majd be a nyugati és keleti országok között.

Matolcsy György végezetül Magyarország vállalt kötelezettségei közé sorolta az euró bevezetését, előtte azonban szavai szerint meg kell reformálni az eurózónát, annak működését.

Szombati Anikó, az MNB ügyvezető igazgatója arról beszélt, a jegybank nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a digitalizáció minél gyorsabban terjedjen el a hazai bankszektorban. A magyarországi bankszektor szolgáltatásai európai és világméretekben is drágák, a digitalizáció nagyban segítené, hogy a hazai pénzintézetek olcsóbb termékeket és gyorsabb szolgáltatásokat nyújtsanak ügyfeleiknek.

Ezt a folyamatot felgyorsítja, hogy a magyar lakosság egyre nagyobb hányada veszi igénybe a fintech cégek szolgáltatásait, amelyek komoly versenytársai lehetnek a hagyományos pénzintézeteknek - mutatott rá Szombati Anikó.

Virág Barnabás, a jegybank ügyvezető igazgatója jelezte: a válság előtti közgazdasági elméletek jó része elavult. Mára bebizonyosodott, hogy meg kell teremteni a piac és az állam működésének összhangját, és élni kell a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel a pénzpiacok területén is - jelezte az ügyvezető igazgató.

 

Matolcsy: eredményesen gazdálkodott a Magyar Nemzeti Bank

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2018-ban is eredményesen és sikeresen gazdálkodott; tavaly 47,8 milliárd forintos eredményt ért el a jegybank, idén várhatóan 100 milliárd forint körül lehet az eredmény - fejtette ki Matolcsy György, az MNB elnöke a jegybank tavalyi üzleti jelentése és beszámolója megvitatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén hétfőn.

A jegybank elnökének kiegészítő összegzése szerint az MNB elérte az árstabilitást, a pénzügyi stabilitást és eredményesen támogatta a kormány gazdaságpolitikáját.

Matolcsy György a költségvetési egyensúly támogatásáról szólva kiemelte, 2013-hoz képest 2018-ban 800 milliárd forinttal kisebb volt az államadósság utáni kamatfizetés.

Az MNB számításai szerint a tavalyi, 5 százalék fölötti gazdasági növekedésnek mintegy felét tudta a jegybank a programjaival támogatni. Ezzel összefüggésben támogatták a foglalkoztatás bővülését és a munkanélküliség csökkentését, valamint a kormány versenyképességi fordulatot célzó munkáját - fejtette ki.

Kiemelte, hogy a jegybank tavaly is laza monetáris politikát folytatott, hagyományos és nem hagyományos eszközök fúziójával érték el az eredményeket. A jegybankot kreatív és innovatív működés jellemzi, de konzervatív értékrend és felfogás alapján - közölte.

Matolcsy György kitért arra, hogy a hazai infláció 2,8 százalék volt 2018-ban. Az MNB elnöke hangsúlyozta, hogy nagyon fontos, ritka eredmény a jegybankok világában, ha elérik a kitűzött inflációs célt. Az idei inflációról szólva elmondta: szintén a célsávon belül, 3,3 százalékos szint körül alakul.

Az elnök beszámolója szerint az MNB 2013 óta minden évben nyereségesen gazdálkodik, nincs nyereségcélja, de tavaly 47,8 milliárd forintos eredményt értek el. Hozzátette, idén várhatóan 100 milliárd forint körül lehet az eredmény.

Matolcsy György jelezte, hogy 2017 óta változik az eredmény összetétele, csökken az árfolyamnyereség és nő a kamateredmény részaránya.

Kiemelte azt is, hogy sikeres az önfinanszírozási program, aminek célja, hogy a magyar államadósság finanszírozásában csökkentsék a külső és növeljék a belső finanszírozás arányát. A devizaadósság részaránya 50 százalék felettiről 20 százalék alá csökkent, és ez a jegybank elnöke szerint tovább csökkenthető.

A jegybank elnöke ismertette: az MNB valamennyi, nem hagyományos programjának eredményeképpen Magyarország hat év alatt, 2013-18 között mintegy 10 ezer 200 milliárd forinttal javította pénzügyi pozícióját belső forrásból. Ez majdnem pontosan annyi, mint amennyit az ország 2014-2020 között kapott, illetve kap az Európai Uniótól.

Ez bizonyítja azt a politikai, gazdaságpolitikai filozófiát, hogy a megoldás belül van - fogalmazott Matolcsy György.

Kiemelte azt is, hogy újraindították a jegybank növekedési hitelprogramját, 1000 milliárd forintos keretösszeggel támogatják a mikro-, kis- és középvállalkozások hitelállományának bővítését.

Magyarország egyensúlyi fordulat után növekedési fordulatot hajtott végre, és úton van egy versenyképességi fordulat felé. Ha ezt sikerül végrehajtani, akkor képes lesz nemzeti célját elérni, felzárkózni a fejlett nyugat-európai országokhoz, a fejlett eurózóna-tagállamokhoz a következő 10-15 évben - fejtette ki az MNB elnöke.

 

 

MTI