– Az atlétikát szerető emberek tömege jelezte a támogatását a 2023-es világbajnokság hazai megrendezése és a Kvassay-zsilip mellé tervezett atlétikai stadion felépítése mellett – nyilatkozta lapunknak Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó. A sportember a közösségi médiában indított aláírásgyűjtést, mivel az önkormányzati választás kampányában Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester és az ellenzéki összefogás több, mandátumot szerzett kerületi polgármestere a stadionstoppal kampányolt.
– Eddig közel tízezren, köztük Hosszú Katinka, Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, Kovács Katalin olimpiai aranyérmes kajakozó is jelezte támogatását – sorolta az atléta. Baji Balázs arra is kitért: a világbajnokság után 15 ezer férőhelyes lenne a Nemzeti Atlétikai Központ, amely hazánkban az egyetlen, nemzetközi szinten is elfogadható edzőközpont és versenyhelyszín lenne, amely évente több nagy versenynek, például a már most 8-10 ezres látogatottságú, Székesfehérváron megrendezett Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjnak is otthont adhatna.
Baranyi Krisztina, Ferencváros független polgármestere a Magyar Nemzetnek elmondta: nem mindenáron ellenzi a kormányzati nagyberuházásokat, az atlétikai stadiont leszámítva a Déli Városkapu projekt többi elemét – a ferencvárosi Duna-partot megújító diákvárost és az evezőspályát – támogathatónak tartja. – Még ha meg is telne a stadion, más sportesemények megrendezésére nem alkalmas, kisebb atlétikai versenyek iránt pedig nincs komolyabb érdeklődés, emellett sokba kerülne egy ekkora létesítmény fenntartása. A stadion ellen szól, hogy Budapest egyik legértékesebb, kiváló panorámájú telkére tervezték – fejtette ki Baranyi Krisztina.
Hozzátette: az aréna helyén esetleg strandot vagy a Budapest Parkhoz hasonló szórakozóhelyet alakítana ki.
Az ellenzéki polgármester a 2022-es kézilabda Eb-re, a népligeti buszpályaudvar mögött épülő multifunkcionális csarnokot viszont egyenesen hiánypótlónak tartja. Baranyi hivatalba lépését követően már arról beszélt, hogy már 15-20 éve szükség lett volna a tervezett húszezer fős csarnokhoz hasonló létesítményre, amely fontos nemzetközi rendezvényeknek – például orvoskonferenciáknak – is helyet adhat, amelyek megfelelő épület hiányában eddig elkerülték Budapestet.
Karácsony Gergely (Párbeszéd) főpolgármester korábban azt hangoztatta, hogy győzelme esetén addig nem épül új stadion, amíg nincs minden kerületben CT-berendezés, azonban a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésének előterjesztései között semmilyen formában nem szerepel a stadionokkal kapcsolatos kampányígéret beváltása. A főpolgármester újságíróknak szerdán már azt mondta, hogy feltételekkel, de tudná támogatni a Nemzeti Atlétikai Központ felépítését. Karácsony arról is beszélt, hogy a Kispesten épülő Bozsik-stadion építkezését sem akarja leállítani, mivel a beruházást a kerület MSZP-s polgármestere, Gajda Péter támogatja.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelezte: a kormány november 15-ig várja a főváros új vezetésének álláspontját az atlétikai vb, a kézilabda Eb megrendezése és a Liget Budapest projekt kapcsán.