2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Már a közeljövőben Magyarországra látogathat Donald Trump

A kétoldalú Védelmi Együttműködési Megállapodás elfogadása után tart lehetségesnek egy amerikai-magyar csúcstalálkozót a budapesti amerikai nagykövet.

  • Már a közeljövőben Magyarországra látogathat Donald Trump

David Cornstein felidézte, hogy a dokumentum már a magyar parlament illetve az amerikai törvényhozás előtt van, de még ratifikálni kell. Ezután kezdi meg a látogatás szervezését az amerikai nagykövet - aki erről az Infórádiónak adott exkluzív interjúban beszélt.

Nagyon elégedettek vagyunk a magyar kormány lépéseivel, amelyeket annak érdekében tett, hogy teljesítse az Egyesült Államok és a NATO tagállamok irányába tett kötelezettségvállalásait. Elvállalta, hogy Magyarország bruttó hazai terméke két százalékát védelmi kiadásokra fordítja. Hiszem, hogy a magyar kormány elkötelezett ennek teljesítése mellett. Azt hiszem, 2024-re irányozta elő mindennek megvalósítását, de nem lennék meglepve, ha hamarabb sikerülne elérniük ezt a célt. Egyszóval elégedettek vagyunk a magyar kormány védelmi kiadásaival – ami egyébként nem az Egyesült Államok érdekeit szolgálja, hanem Magyarország és a NATO-országok védelmét!– mondta a nagykövet.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!