2024. 10. 16. Szerda Gál napja
Jelenleg a TV-ben:

Nagyanyáink feredői

Következik:

Napi aktuális 04:00

Belföld

Magyar Péter viselkedése ellenére sem emelik fel a hangjukat a nőjogi aktivisták + videó

A Szent István Intézet igazgatója szerint a politikai szimpátia felülírja a józan ész gondolkodását, így Magyar Péter botrányai ellenére is csendben vannak a női jogvédő szervezetek. A politikus korábbi barátnője, Vogel Evelin az Indexnek adott interjúban megerősítette, amit Varga Judit mondott exférjéről, vagyis hogy erőszakos és a dühét partnerein vezeti le.

  • Magyar Péter viselkedése ellenére sem emelik fel a hangjukat a nőjogi aktivisták + videó

Magyar Péter egykori barátnője részletezte, hogy a politikus haragja, és egyéb dühkitörései általában rajta csattantak. Vogel Evelin úgy fogalmazott, hogy fenyegetve érezte magát, és félt Magyar Pétertől.

A politikus volt felesége Varga Judit még márciusban szólalt fel családja igazsága, és védelme érdekében.

A korábbi igazságügyi miniszter is részletezte, hogy erőszakos és megfélemlítő viselkedése volt a Tisza párt jelenlegi elnökének.

Folyamatosan azzal próbált sakkban tartani, hogy az autóm elé állt, hogy kukákat borogatott az autó elé, hogy beült a kocsim hátsó ülésére, mivel el akartam hajtani, hogy elvette a táskámat, hogy bezárt egy szobába

– mondta a volt igazságügyi miniszter.

Felmerül a kérdés, hogy a magukat női jogvédőknek nevező aktivisták és szervezetek miért nem állnak ki a nők jogainak védelme érdekében.

A diáktüntetések szónoka sem tért ki erre a közösségi oldalán megosztott videójában, Pankotai Lili szerint élvezni kell a show-t, és a botrányokat.

A "harcos nővédők" a közéletben számtalan esetben megszólalnak és szót emelnek, azonban a politikai szimpátia felülírhatja a józan ész gondolkodását, így bizonyos esetekben nem állnak ki az érintettek mellett – erről már a Szent István Intézet vezetője beszélt a Hír TV-nek.

Ahogy jobbról és a múltból érkezett ugyanez a problémafelvetés a Varga Judit szájából, most balról és a jelenből érkezve, úgy látszik ez sem ütötte meg, vagy ütötte át az ingerküszöböt. Sajnos felülírja a politikai szimpátia, illetve a regnáló kormányfő elleni unszimpátia az ezzel kapcsolatos érvelést – hangsúlyozta Máthé Zsuzsa.

Az igazgató kiemelte: egy ilyen kérdésben nemzeti szinten érdemes felszólalni, az adott téma fontosságát megvitatni és kiemelni.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk: Nemzeti konzultációt javasol a kormánynak a Fidesz + videó

Vezércikk: Nemzeti konzultációt javasol a kormánynak a Fidesz + videó

Filep Dáviddal, Georg Spöttlével és Boros Bánk Leventével beszéltünk arról, hogy a Fidesz ezúttal gazdasági kérdésekben kezdeményez nemzeti konzultációt. Megbeszéltük azt is, hogy az albánok az Olaszországból érkező migránsokat befogadják, de a Németországból érkezőket, köszönik szépen, nem kérik.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!