2024. 09. 12. Csütörtök Mária napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

Belföld

Magyar Péter megint bulizott, ezúttal félmeztelenül

Egy kartell-csalásban résztvevő cég milliárdokat érő bulihajóján, Michelin-csillagos séf társaságában, félmeztelenül borozva eresztette ki a gőzt a Tisza Párt elnöke – számolt be róla a Ripost.

  • Magyar Péter megint bulizott, ezúttal félmeztelenül

Miután egy hajón, látványosnak szánt élő videóban Magyar Péter megküzdött a kenyérdagasztással, kiderült, hogy mindez egy kartell-csalásban résztvevő cég milliárdokat érő bulihajóján történt. 

Ha pedig már egy 3-4 millióért bérelhető, több milliárdot érő hajón dagasztott kenyeret, Magyar úgy gondolta, hogy nem egy pék, hanem egy Michelin-csillagos szakács, Tóth Pál legyen a segítője.

A látványpékség bezárása után Magyar Péter azonnal egy üveg bort rendelt magának, és egyik cigarettáról a másikra gyújtott. A part közelében úszó luxushajón a RIPOST fotósai kapták lencsevégre az egyik poharat a másik után „legurító”, egyre „oldottabb” hangulatba kerülő politikust.

Egyik cigi követte a másikat, majd Magyar Péter váratlanul vetkőzni kezdett. A társaság kellős közepén levetkőzve mutatta meg magát a Duna partról bámészkodóknak is. A boros poharat persze ezúttal is a keze ügyében tartotta…

 

Magyar Péter legújabb bulihajója egyébként egy kartellezés miatt nemrég súlyos milliókra megbüntetett cég tulajdona. A cég több másik céggel összejátszva a BKV dunai hajóstenderét próbálta meg korrupt módon, kamu versenytársak beiktatásával megnyerni, ami miatt a GVH sokmilliós bírságot szabott ki. És ez még nem minden. A cég vezető munkatársa Ordas Eszter, aki korábban az egyik megbüntetett kartell-cég tulajdonosa is volt, Magyar Péter fővárosi listáján megkapta a lehető legjobb, második helyet! Nem volt hálátlan ezért a gesztusért, hiszen augusztus 20-án egy luxushajót bocsátott a „kenyeret dagasztó” Magyar Péter rendelkezésére.

A teljes cikket a Ripost.hu-n olvashatják. 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Menczer Tamás: Ezt akarja Magyar Péter + videó

Menczer Tamás: Ezt akarja Magyar Péter + videó

Magyar Péter a brüsszeli szabályok bevezetését követeli a bevándorlással kapcsolatban – hangsúlyozza a Facebook-oldalára feltöltött videóban a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!