2024. 05. 30. Csütörtök Janka, Zsanett napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:30

Belföld

Magyar Péter és az ő 2019-es árulása

Azt mondják, az önimádat a lélek rákja, a belőle burjánzó kitervelt árulás pedig aljasabb a gyilkosságnál – többek között ezt mondták Balatonhenye lakosai a Demokratának. A kis falu előljárói arról az esetről meséltek megrázó részleteket, amikor 2019-ben Magyar Péter független polgármesterjelöltként indult a településen.

  • Magyar Péter és az ő 2019-es árulása

Független polgármester- és képviselőjelölti castingot hirdet Facebook-oldalán Magyar Péter és lízingelt formációja, a Tisza Párt. Azoknak a jelentkezését várja, akik „azonosulni tudnak a céljaival és víziójával”. Ez ügyben akár személyes példával is elöl járhatna, hiszen maga is indult független polgármesterjelöltként 2019-ben. Ám balatonhenyei kampányával csak annyit sikerült elérnie, hogy megvesse őt egy teljes becsapott falu… – írja a Demokrata

Faluszerte ömlengett magáról, a jó kapcsolatairól, az összeköttetéseiről meg a magas beosztású barátairól, mi meg hinni kezdtünk neki, de inkább csak azért, mert miniszter volt a felesége, akit viszont elfogad és tisztel mindenki a faluban a mai napig – idézi fel emlékeit Bognár Gyuláné, Éva asszony – Aztán néhány héttel a választás előtt majd ránk szakadt a kultúrház mennyezete, amikor kiderült, hogy végig hazudott nekünk, mert nem is indult.

 Kulin Miklós György, Bognár Gyuláné, Horváth Károly és Kántor Gyula

 

Nézze, nekem a Péterről meg a családi balhéiról nehéz lenne jót mondanom, rosszat meg nem akarok – szögezi le az elején Horváth Károly képviselő – Judittal viszont jó a kapcsolatunk, öt napja beszélgettem vele utoljára a kapujukban, ő továbbra is egy aranyos, kiegyensúlyozott asszony. Azért tudom, mert én építettem terméskőből a kerítésüket, sok mindenről volt időnk beszélgetni. Annak idején ha egy roma gyerek nem maradt ki az iskolából, akkor kőművesnek tanult, most mégis húsmarhatenyésztésből tartom el a családomat, de falat rakni azért még tudok – tologatja maga előtt a polgármester frissen főzött kávéját; errefelé nem telik titkárnőre.

Azt mondja, a kultúrházi kampánygyűlésre ballagva őket is elgondolkodtatta, vajon Magyar Péter miért azután jelentkezett polgármesternek, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2019. július 11-én igazságügyi miniszterré nevezte ki a feleségét, ő pedig akkor már a Diákhitel Központ milliókat kereső igazgatója volt, hiszen tudhatta, mindkettőjüket még inkább Budapesthez kötik majd a feladataik.

Én azt hittem, tisztában van vele, hogy mit csinál, és lelkendezve mentem a gyűlésére, ahol, úgy tudtam, Gulyás Gergely is jelen lesz, legalábbis Magyar ezt híresztelte a faluban – emlékszik vissza a település önkéntes krónikása, a református templom és imaterem gondnoka, Kántor Gyula. – Több mint egy órán át beszélt teli kultúrház előtt arról, hogy ő mennyire rátermett és mennyi mindenre készül, például újra kinyittatja az évek óta bezárt kisboltunkat, meg alapítványt hoz létre a falu fejlődése érdekében, hogy a pesti gazdagoknak legyen hová befizetni a nekünk szánt támogatásokat.

Ám lassan egyre kínosabb lett a kortesbuli. Az istennek sem akart világossá válni a programbeszéd, és Gulyás Gergely kancelláriaminiszterért is hiába tekingettek az ajtó felé.

Gulyás miniszter úr nem jön el, én pedig ezennel visszalépek – nyögte ki Magyar legvégül.

Akkor jöttünk rá, hogy ez a Péter hülyének nézett bennünket – csattan fel Kántor Gyula, még most is sértődötten. – Én itt születtem, és engem innen, az apai házból visznek majd ki Szent Mihály lován a henyei temetőbe. Engem egy ilyen kaliberű ember ne merészeljen megalázni! Pofon vágott és szembe köpött bennünket.

 Balatonhenye, utcakép

 

Ki kell mondani az igazságot, hogy végig hazudott nekünk, becsapott bennünket – fokozza még tovább Éva asszony. – Neki tudnia kellett, hiszen jogász, hogy a polgármesterség meg a sokmilliós igazgatói állás, amit betöltött, nem fér össze. Mert erre hivatkozott, hogy ő Pest és Henye között világosodott meg az autóban arról, hogy a kettő kizárja egymást. Egyszerűen a pénzért dobott bennünket.

A teljes cikket a Demokrata.hu-n olvashatják. 

Borítókép: telex.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!