2024. 12. 21. Szombat Tamás napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Milliárdos vagyont foglalt le a hatóság Cseh Katalinék botrányában

Milliárdos értéket meghaladó vagyont foglalt le a közelmúltban a nyomozóhatóság a Cseh Katalinék botrányában meggyanúsított személy érdekeltségeinél – tudta meg a Magyar Nemzet. A férfit még tavaly ősszel gyanúsította meg a NAV költségvetési csalással azt követően, hogy nyilvánosságra került, a momentumos politikus családi vállalkozása és az azzal összejátszó cégek gyanús körülmények között jutottak több milliárd forintnyi uniós pénzhez.

  • Milliárdos vagyont foglalt le a hatóság Cseh Katalinék botrányában

Már több mint félmilliárdos adócsalással gyanúsítja a Cseh Katalinékhoz köthető uniós botrány érintettjét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - derült ki az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészség a Magyar Nemzetnek adott válaszából. 

A lap tavaly ősszel számolt be arról, hogy a NAV munkatársai az ügyben egy gyanúsítottat már kihallgattak, aki a Magyar Nemzet információi szerint a Cseh család cégéhez kapcsolható egyik vállalkozás tisztségviselője.

A főügyészség a lap megkeresésére most közölte, „a nyomozó hatóság az ügy gyanúsítottjával közölt tényállást kiegészítette, és ez alapján őt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette helyett már különösen jelentős (500 millió forintot meghaladó – a szerk.) vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítja. A gyanúsított a gyanúsítás változása ellen panaszt jelentett be, amit a Fővárosi Főügyészség elutasított”.  

A vádhatóság a lapot arról is tájékoztatta, hogy „a gyanúsítás kiegészítésének közlésével egyidejűleg, a nyomozóhatóság az esetleges vagyonelkobzás biztosítása érdekében – milliárdos összeget meghaladó értékben – vagyontárgyak lefoglalásáról is határozott”. 

A teljes cikk IDE kattintva olvasható. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Wellor a FOS képviselőinek még hozott egy ütős dalt a fa alá + videó

Wellor a FOS képviselőinek még hozott egy ütős dalt a fa alá + videó

Magyar Péter, Gyurcsány Ferenc, Puzsér Róbert, Karácsony Gergely, az ÁVH-s unokák, Nagy Ervin, Brüsszel és Pressman után ezúttal, a magát függetlennek és objektívnek tartó sajtó, pestiesen szólva a FOS kapta meg a titokzatos netzenésztől azt, ami neki jár - írja Csépányi Balázs újságíró a Magyar Nemzet oldalán.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Reagálás Orbán Viktor évértékelőjére + videó

Reagálás Orbán Viktor évértékelőjére + videó

Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója és Szikra Levente, az Alapjogokért Központ vezető elemzője a HírTV stúdiójában értékelte Orbán Viktor miniszterelnök szombati nemzetközi sjatótájékoztatóját.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!