2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

„Ma szőnyeg, holnap zokni” – Volner időben szólt Vonának

Volner János még jóval az áprilisi országgyűlési választások előtt többször is elmondta Vona Gábornak, hogy nem tartja jó ötletnek a Jobbik irányváltását, az akkori pártelnök azonban nem osztotta a véleményét – derült ki a Hír TV Péntek 9 című műsorából.

  • „Ma szőnyeg, holnap zokni” – Volner időben szólt Vonának

A Jobbik egykori alelnöke, Volner János hetek óta rántja le a leplet a Jobbik zűrös ügyeiről, a színfalak mögött azonban már jóval korábban felszólalt a neki nem tetsző folyamatokról, hiszen Vonáékkal ellentétben nem hitte el, hogy a néppártosodással megnyerhetik a választásokat.

„Vonának zárt ajtók mögött többször mondtam, hogy nem osztom ezt a töretlen optimizmust – emlékezett vissza Volner. – Én voltam számára a negatív figura, nem szeretett velem szóba állni.”

Hozzátette, nem az volt a problémája, hogy Vona hisz valamiben, hanem inkább az, hogy „őrültségbe lovalta bele az egész pártot”. „20 százalékkal  nehéz lett volna nyerni, még akkor is, ha teljesül Vona álma, és összeáll az LMP-vel” – véli a Jobbik frakciójából azóta kizárt politikus.

Adódik a kérdés, hogy amikor a választási kudarc után Vona lemondott elnöki tisztségéről, miért nem a párton belül és kívül is rendkívül népszerű Volner lépett a helyére?

„Kézenfekvő lett volna, de nem vagyok hazudós ember, és akkor sem akartam hazudni. Egy általam elképzelt, jobb oldali értékrendet követő stratégiával, a nemzeti politizálás talaján maradva, egy olyan erős ellenféllel, mint a Fidesz, 30-35 százalék listás szavazatot láttam esélyesnek. Ez nem lett volna elég a tagságunknak, a választóinknak és az ellenzéki szavazóknak sem…”  – mondta Volner, aki akkor úgy döntött, hátralép és átadja a terepet azoknak, akik hisznek a kormányváltásban, vagy legalább meg tudják ígérni a győzelmet.

„A kereskedelemben meg lehet csinálni, hogy ma szőnyeget árulok, holnap zoknit. A politika nem erről szól, egy értékrendet jöttem képviselni, nem árulok zsákbamacskát. Én egy nemzeti radikális ember vagyok, az én értékrendem a Fidesztől jobbra áll, soha nem csináltam ebből titkot” – folytatta Volner.

Az egykori alelnök úgy gondolja, a Jobbik csak azért a legerősebb ellenzéki párt, mert „vakok közt a félszemű a király”, a többiek azon versenyeznek, hogy melyik az első számú baloldali párt.

„Az emberek egy része kitart a Jobbik mellett, de léket kapott a hajó, a sorsa elrendeltetett”  – véli Volner, aki egyáltalán nem tart attól, hogy ne állná meg a helyét a civil életben.

Tekintse meg a teljes interjút:

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!