2024. 06. 23. Vasárnap Zoltán napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Poltikai hobbista 03:00

Belföld

Luxuskörülmények között él Tüttő Kata

Karácsonyt segítve emelkedik újra a szocialista Tüttő Kata csillaga - írja a Magyar Nemzet. A napilap összeállításában megjegyzi: a még csak 41 éves politikus régi motorosnak számít a fővárosi politikában, hiszen már az érettségi előtt csatlakozott az MSZP-hez, majd az évek során a budapesti MSZP egyik legismertebb arca lett. Gyurcsány őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése után háttérbe szorult, 2019-ben azonban újra megjelent Karácsony Gergely oldalán. Tüttő vagyon-nyilatkozatából látható, hogy luxuskörülmények között él. Legutóbb 15 ingatlant, 54 milliós állampapír megtakarítást, és 85 milliós hitelt tüntetett fel, város-üzemeltetési főpolgármester-helyettesként pedig 1,2 millió forintos fizetést kap.

  • Luxuskörülmények között él Tüttő Kata

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szélesvásznú történelem: Szerelem + videó

Szélesvásznú történelem: Szerelem + videó

1971-ben Darvas Lili, Törőcsik Mari és Darvas Iván főszereplésével, Makk Károly rendezésében mutatták be a Cannes-ben a zsűri nagydíjával is kitüntetett Szerelem című filmet. A Szélesvásznú történelem adásában Bencze Ilona Jászai Mari-díjas színművésznővel és Lukácsy György filmkritikussal beszélgettünk a magyar filmtörténelem egyik legfontosabb alkotásáról.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Baloldali politikusokkal vonult az LMBTQ közösség a fővárosban + videó

Baloldali politikusokkal vonult az LMBTQ közösség a fővárosban + videó

29. alkalommal vonult szombaton a fővárosban az LMBTQ közösség. A Budapest Pride felvonuláson idén is jelen voltak baloldali pártok, sőt a Momentum és a Két Farkú Kutyapárt saját kamionnal is készült. A tömeg elején sétált a többi között Karácsony Gergely főpolgármester és David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!