2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

LMP: További forgalomcsillapító programokra van szükség a fővárosban

Az LMP szerint sikeresek voltak az eddigi budapesti forgalomcsillapító programok, így azokat újabbaknak kell követniük - mondta a párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten, a Facebookon online is közvetített sajtótájékoztatóján.

  • LMP: További forgalomcsillapító programokra van szükség a fővárosban

Csárdi Antal kifejtette, a kormánynak, a fővárosnak és a városvezetésnek is tudomásul kell vennie, hogy a Budapesten élők tisztább, egészségesebb levegőt, növekvő zöldterületeket szeretnének, amit elsősorban a forgalomcsillapítással lehet elérni.

Hangsúlyozta, az utóbbi időben két ellenzéki vezetésű kerületben is olyan változtatások történtek, amelyek pozitív visszaigazolást kaptak a helyi választóktól.

Az LMP politikusa példaértékűnek nevezte, hogy a VIII. kerületben közösségi tervezéssel, vagyis a szakemberek és az ott élők együttes bevonásával alakították át a Déri Miksa utcát.

Csárdi Antal szerint szintén követendő az, ahogy a belső Ferencvárosban eddig soha nem látott mértékű forgalomcsillapítást értek el.

Budapesti autósok a HírTV stábjának mondták el a véleményüket az erzsébetvárosi káoszról

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!