2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Belföld

Lezárták a nyomozást a Sziget fesztiválon drogot áruló hollandok ügyében

Lezárta a rendőrség a nyomozást a Sziget fesztiválon drogot áruló két holland fiatal ügyében és jelentős mennyiséggel elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt javasol ellenük vádemelést az ügyészségnek - jelentették be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai szerdai sajtótájékoztatójukon.

  • Lezárták a nyomozást a Sziget fesztiválon drogot áruló hollandok ügyében

Obbágy Gábor, az óbudai rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője elmondta: tavaly augusztus 6-án, a fesztivál 0. napján a biztonsági szolgálat őrei vették észre, hogy a 21 éves és a 22 éves fiatalhoz többen odalépnek és pénzért kábítószert kapnak. Értesítették a fesztivál rendőri biztosításának parancsnokát, aki rendőröket vezényelt a helyszínre és elfogták a két fiatalt.

Kérdésre válaszolva megerősítette, hogy az egyik fiatal a bíróság előtt később azt mondta: a holland nemzeti atlétikai csapat tagja.

Miután átvizsgálták a két fiatal ruháját, a csomagjukat és a sátrukat, további kábítószergyanús anyagok, kis zacskók kerültek elő, de még árlistát is találtak náluk - mondta.

Két kulcsot is lefoglaltak a gyanúsítottaktól. Az egyik egy a fesztivál területén levő értékmegőrzőhöz tartozott, amelyet a biztonsági szolgálat segítségével megtaláltak, ebben jórészt kisméretű rózsaszín tabletták voltak. A másik kulcs egy autóé volt, de akkor még nem tudták a nyomozók, hogy hol található a jármű. A két férfi nem volt együttműködő, nem mondták meg a rendőröknek, hogy hol parkol az autó, ezért a nyomozás a kocsi megtalálására irányult.

A két fiatalt előállították, a kihallgatásuk során nem ismerték be a bűncselekmény elkövetését és érdemben nem tettek vallomást. Ezt követően őrizetbe vették őket.

Sipos Péter, a BRFK felderítő főosztályának vizsgálati osztályvezetője közölte: a külföldi társhatóságok segítségével - egy nap alatt több négyzetkilométernyi területet átvizsgálva - találták meg a gyanúsítottak autóját, amelyben további kábítószerek voltak.

Obbágy Gábor hozzátette: a helyszínre kábítószer-kereső kutyával érkeztek a nyomozók, az autó átvizsgálásakor az előző napon lefoglalt kábítószer mennyiségét jelentősen meghaladó mennyiségű anyagot foglaltak le, zömmel kis műanyag fiolákba csomagolt marihuánás cigarettát.

Összességében a két nap alatt 20 kilogramm kábítószert foglaltak le a két fiataltól - összegezte az osztályvezető. Hozzátette: ezek alapján kezdeményezték a gyanúsítottak letartóztatását, amelyet a Budai Központi Kerületi Bíróság augusztus 9-én el is rendelt.

Kérdésre válaszolva megjegyezte: a gyanúsítottak jelenleg is letartóztatásban vannak, velük szemben Magyarországon folytatják le a büntetőeljárást.

Az ügyben kábítószer vizsgálatára vegyész szakértőt, a fiataloktól lefoglalt technikai eszközök vizsgálatára pedig igazságügyi informatikus szakértőt rendeltek ki. Előbbi azt állapította meg, hogy a két fiatalnál kétféle drog volt: többségében marihuána, illetve a kisméretű rózsaszín tabletták MDMA-t tartalmaztak, amely ismertebb nevén ecstasy.

A kábítószer mennyiségének érzékeltetésére megjegyezte: a fesztivál egy napján mintegy 40 ezren vesznek részt, a két holland fiatal minden második embert elláthatta volna droggal.

Beszélt arról is, hogy a jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem büntetési tétele 5-től 20 évig terjedő szabadságvesztés, de akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. Hozzátette: a fiataloktól lefoglalt kábítószer tiszta hatóanyag-tartalma a vegyész szakértő véleménye szerint a jelentős mennyiség alsó határának 51-szerese, ami jól mutatja, hogy kiemelkedő mennyiségről van szó. A két fiataltól összességében 20 ezer adag, a feketepiacon 100 millió forintnyi értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök.

A két fiatalt 2019 novemberében újra kihallgatták, ekkor volt lehetőségük megismerni a szakértői véleményekben foglaltakat. Azokat elfogadták, ugyanakkor továbbra sem ismerték be a kábítószer-kereskedelmet. A nyomozóhatóság ugyanakkor úgy értékelte, hogy a kábítószer-kereskedelem kétséget kizáróan bizonyítást nyert.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy vizsgálták-e, honnan szerezték a kábítószert a fiatalok, Obbágy Gábor közölte: mindössze annyit mondtak el a gyanúsítottak, hogy a drog nem Magyarországról származik. Ugyancsak az MTI kérdésére kitért arra: bár a biztonsági szolgálat több átadást is észlelt, a vevőket nem sikerült azonosítani, így nem tudták megállapítani, hogy mennyi kábítószert adhatott el a két gyanúsított.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

Magyarország EU-elnökségéről, az ukrajnai és a közel-keleti háborús konfliktusokról valamint a svájci-magyar gazdasági együttműködésről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Viola Amherddel, a Svájci Államszövetség elnökével pénteken a Karmelita kolostorban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!