2024. 06. 17. Hétfő Laura, Alida napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Belföld

Lelepleződött Magyar Péter

Magyar Péter hazudott – írja az Origo. Nem a párt neve miatt választotta a Tisza Pártot, hanem mert pontosan ismerte őket. Az összekötőkapocs pedig a piramisjátékért 4 évig börtönben ült anyós jelölt volt. S. Máriának ugyanis ugyanebben a piramisjátékban bűntársa volt a Tisza Párt alapítója.

  • Lelepleződött Magyar Péter

"Több párttal is tárgyaltunk, és próbáltunk olyat keresni, amelyiknek az előélete és a programja beleillik a Talpra Magyarok! közösségének programjába” – mondta Magyar Péter a RTL Híradónak arról, hogy miért pont az egri székhelyű Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza) színeiben indulna el a június 9-i EP- és önkormányzati választáson. Arról beszélt, hogy a párt neve is szerepet játszott a döntésében. Magyar szerint a tisztelet és szabadság nagyon hiányzik a mai közéletből, a párt rövidített neve, Tisza pedig „pozitív és örömteli konnotációval bír a magyar kultúrában és történelemben." - ezt írta a baloldali Telex, 2024 április 10-én, amikor Magyar Péter bejelentette, hogy a Tisza Pártot "választotta".

Most azonban kiderült, Magyar Péter hazudott. Természetesen nem a párt neve miatt választotta, nem a többi közhely miatt, amit a Telex oly boldogan írt le, hanem egészen másért "választotta" a Tisza Pártot, mivel pontosan ismerte őket. Az összekötőkapocs ugyanis a piramisjátékért 4 évig börtönben ült anyós. S. Máriának ugyanis ugyanebben a piramisjátékban bűntársa volt a Tisza Párt alapítója.

Nem csak S. Mária érintett a 7 milliádos csalássorozatban, de mint kiderült, az anyós által – nyilván nem véletlenül – Magyarnak felajánlott Tisza Párt vezetője, Deák Boldizsár is.

A „párt” fedőszervként (a pénz eltüntetésének céljával) funkcionálhatott a bűncselekményhez, amely egy kisvárosnyi – nem kevesebb, mint 1200 embert károsított meg. Volt olyan áldozat, aki öngyilkos lett.

A károsultak több ezer(!) oldalnyi perirat birtokában keresik máig az igazságot és a pénzüket.

A teljes cikket az Origo.hu-n olvashatják. 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Erős nemzeti felhatalmazással érkezik az EU-csúcsra Orbán Viktor

Erős nemzeti felhatalmazással érkezik az EU-csúcsra Orbán Viktor

Orbán Viktor érkezik a második legnagyobb nemzeti felhatalmazással (44,82 százalék) a hétfői informális EU-csúcsra. Ezzel szemben az Európai Tanácsban legnagyobb szavazati súllyal rendelkező Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francai elnök csupán 13,9, illetve 14,6 százalékos eredményt értek el.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Közelebb kerültünk az orosz-ukrán békekötéshez a svájci békekonferencia után?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!