Kollégáink az árhullám levonulásának sorrendjében ott vannak a Duna mentén. Először Sződligetre kapcsoltunk, Molnár Péterhez.
A fővárosban szombat délután, kora este tetőzhet a Duna. A Margit hídnál volt tudósítónk Czírják Richárd.
A Duna alsó szakaszán is készülnek az árvízi védművek. A tolna vármegyei Bátán szerdán kezdődött a homokzsákok töltése. Kapcsoltunk a településre kollégánkhoz Szilagyi Jenőhöz.
A Jupiter Európa nevű holdjának kutatására indult a világűrbe hétfőn az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) Europa Clipper űrszondája és ezzel megkezdte 3 milliárd kilométeres, 10 évig tartó küldetését.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Elmenekült a kérdések elől a Párbeszéd-Zöldek társelnöke. A Fidesz szerint Barabás Richárd alpolgármesterként 2019 novemberétől több millió forintot taxizott el önkormányzati pénzből.
Hónapokon át csak vitázott egymással Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter, de az utóbbi időszakban nyilvánvalóvá vált, hogy az új-baloldal és az ó-baloldal vezére közötti összefogás hamarosan valósággá válhat - írja a Magyar Nemzet.
December közepéig biztosan börtönben marad Kiss László, miután a Fővárosi Törvényszék a napokban helybenhagyta az elsőfokú bíróság korábbi döntését - írta a Magyar Nemzet a jogi testület tájékoztatása alapján.