Azt mondta, hogy a városvezetőnek egyszerűbb lett volna beismernie a hibáit, és ezzel lezárnia az angoltudásával kapcsolatos ügyet, helyette azonban a legrosszabb taktikát választotta: elkezdett magyarázkodni, és minden egyes magyarázkodása egy újabbhoz vezetett, amely ráadásul cáfolta az előzőt.
Lánczi Tamás úgy fogalmazott, hogy Karácsony Gergely próbál kimenekülni a hazugságspirálból, erős mondatokkal el akarja terelni a figyelmet a nyelvvizsgabotrányáról.
Mindez aláássa a főpolgármester hitelességét, aki saját magára mért nagy csapásokat - hangoztatta.
A Lánchíd felújítása a "Karácsony-féle főpolgármesterség" szimbólumává kezd válni - vélekedett Lánczi Tamás. Felidézte, hogy kampányában a városvezető azt mondta: gyorsabban és olcsóbban készül majd el a beruházás. Ehhez képest a projekt csaknem másfél évet csúszott, és 5 milliárd forinttal drágább lett. A politológus szerint az ügy olyan, mint a 4-es metróé volt Demszky Gábor főpolgármesterségének idején.
Lánczi Tamás azt mondta, hogy kezdenek leállni a városban a közszolgáltatások, elmaradtak például a kátyúzások.
"Ez is a Demszky-érára emlékeztet" - fogalmazott.
Karácsony Gergely "keni mindenkire a felelősséget", Budapesten pedig nem történik semmi. A városnak nincs gazdája, a főpolgármester kizárólag a miniszterelnök-jelölti kampányával van elfoglalva - jelentette ki Lánczi Tamás.
MTI
Kapcsolódó anyagok:
Karácsony Gergely vesszőfutása: így vergődik a hazugságspirálban