2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Lánchíd-botrány: Karácsony ismét tagad, mellébeszél és nem ad érdemi válaszokat

Az utóbbi napokban nyilvánosságra került információk cáfolhatják a főpolgármester magyarázkodását, aki döbbenetes nyilatkozattal próbálta tagadni a lánchíd felújítását övező korrupciógyanút - írja a Magyar Nemzet.

  • Lánchíd-botrány: Karácsony ismét tagad, mellébeszél és nem ad érdemi válaszokat

Nem tudok botrányról a Lánchíddal kapcsolatban – reagált az M1 híradó brüsszeli tudósítójának kérdésére kedden a belga fővárosban tartózkodó főpolgármester. 

Majd a riporter felvetésére, hogy mégis csak eltűnt másfél milliárd forint közpénz, ami a fővárosi önkormányzaté, Karácsony azt mondta: „ez az ön állítása, ami egy teljesen valótlan állítás.” Ezt követően arra is kitért, hogy nem támogatja a kezdeményezést, miszerint az ügyben állítsanak fel vizsgálóbizottságot, mert „nincs mit vizsgálni.” 

– Ha valaki megnézi a számokat meg az időpontokat, akkor kiderül, hogy az utalások akkor történtek, amikor még le sem zártuk, meg sem kötöttük a szerződést. Tehát, és az A-Híd pedig cáfolta ezeket a feltételezéseket, úgyhogy én azt gondolom, hogy a téma ilyen szempontból le van zárva. Nyilván kampány van és kampányban mindeki azt hazudik, amit akar

– jelentette ki Karácsony.

Az utóbbi napokban nyilvánosságra került információk azonban cáfolhatják a főpolgármester magyarázkodását. Sőt, egyre erősítik azt a képet, hogy a Lánchíd felújítása nemcsak az időbeli késedelem, a csökkentett tartalom és az önkényesen eldöntött új közlekedési rend miatt nevezhető botrányosnak, hanem

nagy összegű közpénz magánzsebekbe vándorlásának a gyanúját is felveti.

Az adóhatóság az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvére, Vig Mór számlagyáros botrányában folytatott nyomozás során tavaly novemberben házkutatást tartott a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt.-nél is, ahol dokumentumokat foglalt le. A napokban arról is beszámolt a sajtó, hogy két év alatt, 2020 novembere és 2022 júliusa között az A-Híd Zrt. 1,4 milliárd forintot utalhatott Vig Mór cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek. Ezt követően ebből az összegből továbbutaltak 900 millió forintot Vig magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. Az Atv.hu úgy értesült: a gyanú szerint a továbbutalások jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amikor az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról. 

De honnan ismerheti a valóságot Karácsony a pénzutalásokról?

Karácsony Gergely fentebb idézett brüsszeli nyilatkozata alapján két lehetséges következtetésre lehet jutni.

A főpolgármester vagy hazudott, vagy olyan információknak is birtokában van, amelyek eddig nem kerültek nyilvánosságra.

Az első esetben Karácsony nyilatkozata tényszerűen nem állja meg a helyét, ugyanis a Lánchíd felújítására megkötött új szerződést 2021 januárjában jelentette a be a főváros, az A-Híd Zrt. viszont – az Atv.hu információi szerint – egészen 2022 júliusáig utalt pénzt Vig Mór cégének. Mindez pedig azt jelenti, hogy Karácsony állításával ellentétben, az utalások – legalább részben – éppen abban az időszakban történtek, amikor az A-Híd kézhez kapta a Karácsonyék által hatvanszorosára emelt, közel ötmilliárdos előleget, és a Lánchíd felújítását végezte. 

Amennyiben nem így történt, rögtön adódik egy másik érdekes kérdés: Karácsony vajon honnan tudja, hogy pontosan mikor történtek pénzmozgások az A-Híd és Vig Mór Sunstrike Hungary Kft.-je között? A Magyar Nemzet úgy tudja, a főpolgármester nem érdekelt egyik nevezett vállalkozásban sem.

Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester (j) a Lánchíd felújított útpályájának megnyitóján 2022. december 16-án. MTI/Balogh Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!